Nyitókép: startitup.sk

 

Cikkünkben a rendőrségi határozat és annak indoklása.

 

Mégsem történt nemzetiség elleni uszítás, így a NAKA nem indít eljárást Arpád Soltész újságíró ellen. A Körkép.sk birtokában levő végzés szerint a rendőrség végül elutasította a felvidéki Németh Titusz beadványát, melyet a liberális extrémista Soltész ellen nyújtott be.

 

 hirdetes_810x300  

Bár a komáromi rendőrség Samu Istvánnak küldött határozatában előzetesen extrémizmusként kvalifikálta a liberálfasiszta Arpád Soltész magyarokat gyalázó cikkében megfogalmazottakat, mely kimeríti a másik nemzet, faj vagy etnikum elleni gyűlöletkeltést, a NAKA végül nem azonosult ezzel az állásponttal, és bűncselekmény hiányában leállította az eljárást.

 

Miről szól az indoklás?

 

Amint az a döntés indoklásából kiderül, a NAKA szerint Soltész szavait nem lehet nemzetiség elleni uszításként értelmezni. Így bár maga a NAKA is problémásnak tartja a Soltész által leírtakat, miszerint „a putyini Magyarországot izolálni kell, különben a felvidéki Rozsnyó lesz az új Bucsa”, vagy hogy „a magyarok majd a szlovák nők és gyerekek vérével fognak tankolni és a csontjaikkal fűteni,” de ezeket a szavakat a nyomozó szerint

 

„nem lehet izoláltan értelmezni, mint adott nemzet ellen szólókat, hanem azt a történelmi és a mai geopolitikai események összefüggéseiben kell értelmezni.”

 

„Az ilyen kinyilvánítást bizonyos értelemben tudatos túlzásként kell értelmezni azzal a céllal, hogy emocionális hatást érjen el az olvasónál. Hogy ez morálisan helyes-e, annak eldöntése nem a nyomozó feladata”

 

– áll a döntés indoklásában, mely a Körképen alább teljes terjedelmében elolvasható.

Kerestük a feljelentést tévő Németh Tituszt is, aki elmondta, hogy ügyvédjével, Szekeres Klaudiával áttanulmányozzák a döntést, ő maga pedig az ügyvéd ajánlásától függetlenül mindenképp fellebbezéssel fog élni. Ennek beadására három nap áll rendelkezésre.

 

Az egész ügy hátteréről ITT írtunk korábban.

 

Körkép.sk exkluzív: Akár börtönbe is kerülhet a nemzetgyalázó Arpád Soltész. A NAKA már vizsgálja a felvidéki magyarok beadványát

 

A NAKA 6 oldalas elutasító határozata, mely kattintással nagyítható:

 

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.