Nyitókép: SITA/Úrad vlády SR

 

Az orosz agresszióval szembenéző Ukrajnának segítségre van szüksége. A mi feladatunk az, hogy addig folytassuk közös erőfeszítéseinket, amíg meg nem állítjuk Vlagyimir Putyin elnök hadjáratát – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő csütörtökön azon a nemzetközi adománygyűjtő konferencián, amelyet Lengyelország és Svédország kormánya az Európai Bizottsággal együttműködve szervezett Ukrajna megsegítésére a lengyelországi Varsóban.

 

„Ez nem csak egy válság, ez egy brutális háború. Nem fogjuk abbahagyni Ukrajna megsegítését“

 

– mondta Heger, aki egyúttal hozzátette, az európai országok tudatában vannak annak, hogy az ukránok nemcsak saját szabadságukért, hanem az európai értékekért is harcolnak.

 

 hirdetes_810x300  

„A demokratikus világ megérti, mennyire fontos, hogy az Oroszországgal szembeni harchoz mindent megkapjatok, amire szükségetek van“

 

– tette hozzá a szlovák kormányfő, aki úgy véli, a történelmet Ukrajnában írják.

 

„Minden diktátornak meg kell mutatnunk, hogy a háború nem megoldás, így azonnal elszigeteljük őket. Ezért is olyan fontos az ukrajnai krízisre adott válaszunk. Egységesnek és erősnek kell lennünk, és addig kell folytatnunk az erőfeszítéseinket, amíg meg nem állítjuk Vlagyimir Putyint”

 

– tette hozzá a kormányfő.

 

A nemzetközi adománygyűjtő konferenciára több tucat politikus, valamint cégek és pénzintézetek képviselői érkeztek Varsóba. A konferencia egy olyan rendezvénysorozatnak a kezdete, melynek célja, hogy az elkövetkező hónapokban segítséget nyújtsanak Ukrajnának. A rendezvényen videóhívás keretén belül Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vett.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.