Nyitókép: TASR/screenshot

 

Az ukrajnai béke Szlovákia létérdeke – mondta Zuzana Čaputová államfő szerdán, miután hazatért Ukrajnából. Elmondása szerint a látogatásával ismételten szerette volna támogatásáról biztosítani Ukrajnát. Az együttműködésről és segítségnyújtásról az ország legfelsőbb képviselőivel tárgyalt, mindemellett az ukrán parlamentben is és felszólalt.

 

„Ha Oroszország nem áll meg Ukrajnánál, akkor semmi másnál nem fog megállni. Ezért kell érdeklődnünk és segítenünk Ukrajnának, hogy meg tudják védeni magukat“

 

– jelentette ki az elnök asszony.

 

Čaputová a keddi (május 31.) látogatásról élete egyik legmegindítóbb napjaként beszélt.

 hirdetes_810x300  

 

„Nagy szenvedést és nagy fájdalmat láttam. Meglátogattuk Kijev külvárosait, és számos lebombázott polgári épületet láttunk. Egyértelmű volt, hogy ezek nem véletlenszerű rakétatámadások voltak, amelyek csak úgy elkalandoztak, hanem célzott pusztítás Oroszország részéről“

 

– mondta.

 

Az államfő megerősítette, hogy Ukrajna hamarosan megkapja a Zuzana önjáró lövegeket Szlovákiától.

 

„Ez egy kereskedelmi szerződés Ukrajna és egy szlovákiai cég között. Éppen tegnap egyeztettük és hangoltuk össze az utolsó dolgokat“

 

– mondta. Čaputová egyúttal azt is jelezte, hogy Szlovákia további katonai segélyeket küldhet Ukrajnának.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.