Nyitókép: SITA

 

Bár a hitet és műveltséget az akkori Nagymorva Birodalom területén mások terjesztették, Cirill és Metód Európa keresztény védőszentjeivé váltak, fogalmazott Zuzana Čaputová államfő közösségi oldalán a mai államünnep apropóján.

 

Mint elmondta, időfelettiségüket és bölcsességüket az alábbi idézet is bizonyítja, mely mintha meghaladta volna a korát, és melyben Szent Cirill a papok előtt védelmezte az emberek és nemzetek egyenjogúságát:

 

„Talán nem esik mindenkire egyformán az isteni eső? Vagy a nap talán nem egyformán süt mindannyiunkra? Nem lélegzünk mindannyian hasonlóan? Ha tehát önök nem szégyellnek kizárólag három nyelvet kiemelni, azt szeretnék, ha a többi nyelv és nemzet vak és süket legyen?”

 

 hirdetes_810x300  

– emlékeztetett Čaputová.

 

Az államfő elmondta azt is, hogy szent Cirill és Metód elődjeink számára a műveltséget és a hitet is közvetítette, azaz azokat az alapértékeket, melyeken civilizációnk most is alapul. Ugyanúgy a megismerés fontosságát és a bölcsességet is, melyek gazdagítják az embert, továbbá a betűt és a szavakat, melyek nem sértenek, hanem a reményt terjesztik.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!