Nyitókép: Körkép.sk

 

A körülmények szerencsés összjátéka alapján akár magyar vezetése is lehet Nyitra megyének az október 29-i megyei választások után, véli a Szövetség-Aliancia.

 

A magyar politikusok azt ugyan nem mondták ki, hogy győzelmi esélyekkel indulnak, azt viszont igen, hogy szeretnének jobb eredmény elérni, mint öt évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy reményeik szerint Nyitra megye élén magyar megyefőnök áll majd, a megyei frakcióban pedig 18-19 fővel a magyaroké lehet a legerősebb frakció.

 

A Szövetség-Aliancia Nyitra megyei jelöltjei. Kép forrása: Körkép.sk (Kattintással nagyítható.)

 

 hirdetes_400x285  

A Szövetség-Aliancia komáromi sajtótájékoztatóján a párt bemutatta megyefőnök-jelöltjét és képviselő-jelöltjeit. Nyitra megye élére a párt a zselízi Csenger Tibort indítja, aki jelenleg megyefőnök-helyettes. A mostani 13 fős megyei frakció reményeik szerint akár 15-16 főre bővülhet, amivel a legerősebb frakciót alkotnák a megyegyűlésben.

 

Csenger Tibor megyefőnök-jelölt a Körkép.sk kérdésére elmondta, hogy az eddig ismert 11 induló közül legfőbb riválisának a Hlas színeiben induló Branislav Becíket, a Smer támogatásával induló Marián Kéryt, a jobboldali kormánykoalíció jelöltjét, valamint a jelenlegi megyefőnököt, a független színekben induló Milan Belicát tartja. Kiemelte, hogy ő maga szlovák szavazatokra is számít, nem tesz ugyanis különbséget az egyes nemzetiségek között.

 

Csenger Tibor (Szövetség-Aliancia) megyefőnök-jelölt. Kép forrása: Körkép.sk

 

Farkas Iván frakcióvezető szintén a Körkép.sk kérdésére ismertette az elvárásokat az egyes választási körzetek tekintetében. Mint elmondta, a komáromi körzetből várhatóan teljes létszámban lehetnek majd jelen a megyén, amire a párkányi körzetben is megvan minden esélyük, a vágsellyei körzetből szeretnénk erősíteni (onnan jelenleg a 4 lehetséges mandátumból 1 képviselője van a Szövetségnek a megyegyűlésben). Farkas továbbá úgy látja, hogy az egységesülés után az érsekújvári választási körzetben is van esélyük 1-2 mandátumot szerezni, a legerőteljesebb növekedési potenciált pedig a Lévai járásban látja, ahonnan jelenleg a lehetséges 9 mandátumból egy képviselő magyar.

 

Farkas 18-19 képviselőre számít 2022 év végétől Nyitra megyében a Szövetség képviselői csoportjában.

 

„Legyünk ambíciózusosak, legyünk motiváltak. Minden lehetőség adott, ehhez az kell, hogy a polgárok jöjjenek el választani“

 

– hangsúlyozta a megyei frakcióvezető.

 

Farkas Iván, a Szövetség-Aliancia Nyitra megyei frakcióvezetője. Kép forrása: Körkép.sk

 

Forró Krisztián kérdésünkre adott válaszában hangsúlyozta, hogy azt az erőt, amit jelenleg képviselnek megyei és önkormányzati szinten, szeretnék megtartani.

 

„Óriási előny, hogy 12 év után a magyarok összefogásával egy közös jelölt van a megye élére, valamint a falvak, települések, városok szintjén is. Ez egy óriási előny, amit ki kell, hogy tudja a közösségünk használni“

 

– fogalmazott Forró.

 

Forró Krisztián pártelnök legalább az 5 évvel ezelőtti eredmények megismétlésére számít. Kép forrása: Körkép.sk

 

„Ahol erős képviseletünk volt, ott eredményeket tudtunk elérni a közösségünk számára – tette hozzá. Ehhez az kell mint mondta, ha mindezt a Szövetséggel együtt a közösségi is kitűzi célul“

 

– jelentette ki, hozzátéve, hogy Ipolyságon és Komáromban is a Szövetség szempontjából megfelelő eredményre számít.

 

Említést érdemel egy furcsaság, hogy bár a Szövetség politikusai szinte teljes létszámban felsorakoztak, a jelen levő felvidéki sajtó képviselői részéről a Körképen kívül egyetlen kérdés sem hangzott el.

 

A Szövetség-Aliancia képviselőjelöltjei:

 

Érsekújvári körzet: Bób János, Farkas Tibor, Mészáros Róbert, Pásztor Emil, Peternai Zsuzsanna, Puss Péter, Tóth Marián

 

Komáromi körzet: Andruskó Imre, Bauer Ildikó, Becse Norbert, Gyarmati Tihamér, Hováth Árpád, Orosz Örs, Dr. Viola Miklós, Zink Vass Nóra

 

Lévai járás: Dr. Bögi Pató Melinda, Csenger Tibor, Farkas Attila, Köpöncei Péter, Zachar Pál, Fekete Zoltán, Kluch Lenke

 

Párkányi körzet: Bolya Szabolcs, Farkas Iván, Dr. Vitkó Andrea

 

Vágsellyei körzet: Agócs Kőrösi Ildikó, Baranyay Zsolt, Jancsó István, Tölgyesy Róbert

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.