Nyitókép: SITA/AP Photo/Armando Franca, File

 

Az OĽaNO elnöke szégyenkezik amiatt, hogy milyen államfője van Szlovákiának.

 

Igor Matovič pénzügyminiszter szégyelli magát Zuzana Čaputová államfő miatt. A közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Matovič úgy fogalmazott, hogy az államfő olyan szintű gyűlölelet táplál a személye iránt, hogy „simán feláldozza 2,5 millíó gyermek és szülő sorsát“.

 

„Vérre menő küzdelmet folytat a családtámogatási csomag ellen. Egy ilyen nehéz időszakban erre csak olyan ember képes, akinek a családok csak számok. Szégyellem magam amiatt, amilyen államfőnk van. Szeretném látni, ha Čaputová a szemébe tudna nézni a gyermekét egyedül nevelő édesanyának, akinek két iskolaköteles gyermeke van, és akitől az államfő évente 3 121 eurót akar ellopni a családi költségvetésből,“

 

 hirdetes_810x300  

írta Matovič.

 

A pénzügyminiszter szerint az államfő alkotmánybírósági beadványában olyan kitalációkat is állít, hogy ő, mint miniszer beismerte, „korlátozni akarta a vitát és elhallgattatni a családtámogatási csomag kritikusait.“

 

„Ez szörnyű. Egyenesen az államfői hivatalból hazudni az Alkotmánybíróságnak, ehhez már az kell, hogy istennek képzelje magát. Nos, a gyűlölet rossz tanácsadó, amit most az ártatlan családok fizetnek meg. Mi, akiknek fontosak a családok, reméljük, hogy az Alkotmánybíróság ennek ellenére nemet mond Čaputová igyekezetére,“

 

zárta Matovič.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.