Nyitókép: SITA/Jana Birošová

 

Eduard Heger (OLaNO) szlovák kormányfő pénteken Zuzana Čaputová államfővel találkozott, hogy megbeszéljék az aktuálpolitikai helyzetet az orosz-ukrán háború és a kormányválság viszonylatában is. Szembetűnő volt, hogy a találkozó után mind a két közjogi méltoság külön-külön tartott sajtótájékoztatót. Míg Heger válaszolt az újságírók kérdéseire, az államfő nyilatkozata után azonnal távozott.

 

Heger, ahogy azt már többször elmondta, csak az SaS adta határidő utolsó óráira várja a végleges döntés megszületését a koalíció sorsáról. Mint ismert, Sulíkék augusztus végi határidővel adtak ultimátumot a kormányfőnek, fő követelésük pedig Igor Matovič távozása a kormányból.

 

„A nyár végéig van majdnem hat hetünk” – jelentette ki Heger azzal, hogy ezt az időt a tárgyalásokra akarja kihasználni.

 

 hirdetes_400x285  

„Minden igyekezetemet a koalíciós partnerekkel való koalícióba fektetem, ezt tartom az egyetlen helyes forgatókönyvnek”

 

mondta Heger, aki még mindig úgy véli, hogy a kormánykoalíciónak négyesben kellene kitöltenie rendes hivatali idejét, ezért próbál megegyezésre jutni az SaS-szel.

 

Mint fogalmazott, az egész vita – melynek a politikusok közkedveltségét firtató felmérés adott alapot – egyetlen személyre összpontosul, az OLaNO elnökére. Matovič ebben a felmérésben a legkevésbé népszerűként végzett. Heger emlékeztetett, hogy a demokratikus államokban a koalíciókat nem popularitási felmérések alapján állítják fel, hanem a választások eredményei szerint.

 

„A válsztók a választáson döntenek, hogy ki alakítson kormányt, ami meg is történt 2020-ban”

 

figyelmeztetett Heger utalva arra, hogy az OLaNO fölényesen nyert, az ultimátumokat osztogató SaS pedig épp csak bejutott a parlamentbe, épp ezért nem releváns, hogy jelenleg kinek a népszerűsége milyen szinten áll a felmérések szerint.

 

Heger elmondása szerint nyitott a koalíciós szerződés átírására is, melyet az SaS feltételül tűzött ki.

 

„Nyitott vagyok bármilyen megoldásra, amely segítene a négyes koalíciónak kitölteni teljes hivatali idejét”

 

mondta Heger azzal, hogy más alternatívákkal is foglalkozik, miközben reálisnak látja a kisebbségi kormány forgatókönyvét is.

 

„Beszélgettünk erről is, pillanatnyilag semmit sem tudok garantálni”

 

válaszolta arra a kérdésre, hogy az államfőnek garantálni tudta-e, hogy az SaS esetleges távozása után a koalíció élvezné a liberálisok támogatását a parlamentben.

 

Heger emlékeztetett, hogy a jelenlegi kormány szép eredményeket ért el az elmúlt két és fél évben. Megemlítette az adók beszedésének pozitív számait, az alacsony munkanélküliséget, az ÁFA-beszedés effektivitását. Szintén megemlítette a kórházak, az oktatásügy, a bíróságok és nemzeti parkok reformjainak elindítását, valamint a Volkswagen és a Volvo beruházásait.

 

„Az az állam, amely nem működik, nem így néz ki. Így az az ország néz ki, amely jelentős előrelépéseket tesz. Remélem, hogy a nyár elég lesz arra, hogy elüljenek az érzelmek, és hogy a további eredményekre tudjunk fókuszálni, melyekre Szlovákiának szüksége van”

 

mondta.

 

A sokat vitatott inflációellenes csomaggal kapcsolatban a kormányfő kiemelte, hogy eleve olyan egyezség született a koalícióban, hogy három koalíciós párt támogatja azt, míg Sulík azt mondta, hogy nincs gondja azzal, ha a javaslat az ellenzék támogatásával megy át a parlamentben. Tehát ez szerinte nem lehet indok Matovič távozásának követelésére.

 

Čaputová: A kormányválság nem a véletlen műve

 

Zuzana Čaputová államfő a kormányfővel való találkozó utáni nyilatkozatában kijelentette, hogy elvárja a kormányválság mielőbbi megoldását. Hegertől olyan lépéseket vár, melyekkel biztosítja a kormány stabilitását, ezzel együtt a miniszterek cseréjét is alternatív megoldásként kezeli.

 

Az államfő szerint a kormányválság nem a véletlen műve.

 

„Ez nem a vírus, ez nagyon konkrét események, lépések, kijelentések eredménye, amelyeknek alábecsülése vezetett ahhoz, hogy olyan helyzetben vagyunk, mikor országunk nagy külső gonddal és egyúttal belső instabilitással és annak tisztázatlan kimenetelével küzd”

 

jelentette ki Čaputová, aki szerint a válságok nem paralizálhatják az államot.

 

Az államfő nyomatékosította, hogy ő nem bírája ennek a vitának. Szerinte a vita oka viszonylag pontosan meg lett jelölve. Hozzátette, hogy már a második komoly belpolitikai válságot élik meg a választások óta.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!