Nyitókép: Komka Péter/MTI/MTVA

 

A korábbi mérésekhez képest 96 százalékkal csökkent, így a megengedett határérték alá esett a Sajó vizének vastartalma a folyó szlovákiai szakaszán – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerdán, a gazdasági minisztérium közlésére hivatkozva.

 

A Sajó szlovákiai szakaszát fémmel szennyező alsósajói bányában mintegy másfél hónappal ezelőtt fejezték be a felszíni vizek elterelésének munkálatait, aminek következtében mintegy 80 százalékkal sikerült csökkenteni a folyóba kerülő szennyező anyag mennyiségét.

 

A vállalat akkor közölte, hogy már előkészítés alatt áll a munkálatok következő szakasza, amelynek célja a fennmaradó bányavíz kezelése. A cég igazgatója, Peter Žitňan azt mondta, hogy a projekt már az illetékes környezetvédelmi hatóság előtt van, és engedélyeztetés alatt áll. A Sajó szlovákiai szakaszán február közepén észlelték a víz vöröses elszíneződését, amelyet az alsósajói vasércbányából kifolyó víz okozott.

 hirdetes_810x300  

 

A tavaszi vizsgálatok eredménye szerint a folyó vizében a vas mennyisége tizenkétszer volt magasabb a határértéknél, továbbá emelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalmat is kimutattak. A fémmel szennyezett bányavíz az egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbányából került a Sajóba. A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, amikor csődbe került.

 

A szlovák állami Ércbánya-vállalat közlése szerint a csődbe jutott társaság, a kitermelés leállítását követően, nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek. Ezt 2012-ben íaz Ércbánya-vállalat hajtotta végre.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!