Nyitókép: reprofoto (Fb-live)

 

Alkotmánytörvény-módosítással változtatná meg a nyugdíjrendszert az SaS. Sulíkék mai bejelentése szerint kompromisszumos javaslatról van szó, melyről szakértőkkel egyeztettek. A tervezet szerinte azért is fontos, mert szerepel a kormányprogramban. Sulík egyébként arra a kormányprogramra hivatkozik, melyet négy párt írt alá. Ebből a koalícióból lépett ki az SaS néhány nappal ezelőtt.

 

Sulíkék most azt javasolnák, hogy csak olyan nyugdíjjal kapcsolatos kiadást lehessen elfogadtatni, melyre van költségvetési fedezet. Az SaS egyúttal fixálná az első és második pillér közti elvonások arányát is, és kötelezővé tenné a fiatalok számára a második pillérbe való belépést.

 

Krajniak: Az SaS megpróbálja behúzni a Sme rodinát a koalíciós vitába

 hirdetes_810x300  

 

Az SaS nyugdíjrendszer-módosításával olyan témát igyekszik megnyitni, melynek minisztériuma egy másik párt, a Sme rodina portfóliójába tartozik.

 

Az ellenzéki Hlas-SD Sulíkék javaslatára úgy reagált, hogy a jelenlegi parlamenti erőviszonyok szerint semmi esélye nincs 90 képviselőt, azaz alkotmányos többséget igénylő törvénymódosítás elfogadására. Ehhez az SaS-nak legalább a Sme rodina vagy az OĽaNO támogatására lenne szükség. Amíg ez nincs, felesleges sajtótájékoztatókat tartaniuk – reagáltak Pellegriniék.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!