Nyitókép: Facebook live (reprofoto)

 

Sulík távozására nem lát okot, Matovičnak azonban mennie kellene – így látja az SaS alelnöke, Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter a koalíciós válság lehetséges megoldását.

 

A tárcavezető két héttel a bejelentett lemondása előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol a minisztérium hosszú távú terveiről is beszélt. Leginkább arról, mennyi pénz jutott eddig és jut a jövőben is az ukrán diákok iskoláztatására. Gröhling elmondta, hogy a kerületi tanügyi hivatalokba új embereket vesznek fel, akik feladata az ukrajnai diákokkal kapcsolatos ügyintézés lesz, ezzel is segítve a beilleszkedésüket a szlovákiai oktatási rendszerbe.

 

Újságírói kérdésre, hogy hogyan fognak tudni szlovákból leérettségizni az ukrajnai diákok, akik nem ismerik a szlovák nyelvet, a miniszter kitérő választ adott. Szerinte azért járnak nyelvkurzusokra, hogy ezzel a kihívással megbirkózhassanak. Majd pozitívumként a szlovákot mint idegen nyelvként való oktatást hozta fel, melyet Gyimesi György (OĽaNO) kezdeményezésére vezet be Szlovákia, és ami az ukrajnaiak szlovák nyelvismeretét is javíthatja.

 hirdetes_810x300  

 

A belpolitikai válsággal kapcsolatos kérdésre, hogy felelős magatartásnak tartja-e, ha ő maga és az SaS a problémákkal teli ősz, tél, illetve iskolakezdés előtt menekül el a minisztériumok éléről, Gröhling kérdéssel reagált:

 

„És az helyes, hogy már két éve tűrnünk kell? Meg kell lépnünk ezt a lépést, hogy megoldjuk a problémát“

 

– fogalmazott Gröhling, aki figyelmen kívül hagyta a Za ľudí kérésére vonatkozó kérdést is, hogy az SaS miniszterei vállaljanak felelősséget és ha távozni akarnak, csak a tél után tegyék meg azt.

 

SITA/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.