Nyitókép: SITA/Martin Havran

 

A koalíciós szerződés módosítását fogja javasolni Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a kormányválság megoldásáról szóló szombati ülésen. Elmondása szerint a kormányzás két éve alatt világossá váltak azok a dolgok, amelyeket jobban be lehet állítani. A kormányfő bízik abban, hogy az SaS hátralép egyet, és a négyes koalíció folytatja a munkát.

 

A miniszterelnök szavai szerint az SaS néhány hete új koalíciós szerződést kezdeményezett, de konkrét változtatási javaslatot egyelőre nem kapott a párttól.

 

„Szombaton konkrét javaslatokkal állok elő, amelyeket szeretnék megvitatni a koalíciós partnerekkel”

 

 hirdetes_400x285  

– mondta Heger.

 

A kormányfő szerint a koalíciós szerződést úgy kell finomítani, hogy az tükrözze az eddig kormányzás tapasztalatait.

 

Heger szerint Szlovákiának stabil kormányra van szüksége tekintettel az ország előtt álló példátlan kihívásokra.

 

„Sok jó projektünk van folyamatban, amelyek megvalósításához az egyes tárcáknak szünet nélkül kell dolgozniuk”

 

– szögezte le a kormányfő.

 

Szerinte ez lesz a legnagyobb döntő tényező a szombati megbeszélésen.

 

„Bízom benne, hogy az SaS hajlandó lesz egy lépést visszalépni, és ősszel folytatni fogja az együttműködést a négyes koalíció keretében“

 

– mondta.

 

A koalíció múlt heti ülése a Bôrik hotelben nem hozott végleges megoldást. A következő találkozót szombaton délelőtt tartják szintén a pozsonyi Bôrik szállóban.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!