Nyitókép: sita

 

Az OĽaNO továbbra is a négyes koalíció megtartásában érdekelt, azonban más alternatívákra is felkészül. Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter kedden megismételte, hogy az OĽaNO továbbra is elutasítja az SaS követelését Igor Matovič pénzügyminiszter távozását illetően. Naď úgy érzi, hogy Richard Sulík, az SaS elnöke és a kormány gazdasági minisztere nem akar megmaradni a koalícióban, ez pedig az ő felelőtlenségét mutatja.

 

Naď közölte, hogy kedden összeül az OĽaNO elnöksége, és többek között arról is beszélnek majd, hogy mit lépjenek, ha az SaS tényleg kilép a kormányból. Megjegyezte, hogy mindannyian azon dolgoznak, hogy megmaradjon a négyes koalíció, a másik oldalon viszont nem tehetik meg, hogy csak szótlanul állnak és imádkoznak.

 

„Végül is olyan intézkedéseket is teszünk, hogy felkészültek legyünk, mikor az SaS tényleg elmegy”

 

tette hozzá, részletekbe azonban nem bocsátkozott.

 hirdetes_400x285  

 

„További tárgyalások szükségesek hozzá az SaS nélküli koalícióban is, ha ez megtörténne”

 

jegyezte meg Naď azzal, hogy biztosan készek lesznek betölteni a megüresedő miniszteri és egyéb posztokat.

 

Azzal kapcsolatban, hogy Richard Sulík kedden azt nyilatkozta, saját távozása esetén biztos abban, hogy az SPP vezetője is felmondana, Naď elmondta, hogy Richard Prokypčák felelőtlenségét is bizonyítaná ez a lépés, mert ebben az esetben a személyes érdekek és a politizálás fontosabbnak bizonyulna, mint a felelősség, szakmaiság és az államérdek.

 

Naď kiemelte, hogy a gazdasági minisztérium kulcsfontosságú az energiaválságra és a közeledő fűtési szezonra való felkészülés idején. Aláhúzta, hogy jelenleg nincs elegendő mennyiségű gáz bebiztosítva az ország számára. Épp ezért abszurdnak tartja, hogy egy állami menedzser, mint az SPP vezetője ilyen szituációban távozzon.

 

Naď kizárta, hogy az SaS távozása után egyszerre töltené be a védelmi és külügyminiszteri posztot is. Megjegyezte, hogy Ivan Korčok (az SaS jelöltje) karrierdiplomata, szakember és nem párttag.

 

„Nem párttag és senki sem dobja ki őt”

 

húzta alá Naď. Abban az esetben viszont, ha mégis távozna az SaS-esekkel együtt, Naď kijelentette, hogy Szlovákia külpolitikai és védelmi-biztonsági irányultsága megmaradna.

 

A védelmi miniszter megjegyezte, hogy az SaS-ből nem mindenki akarja a kormány széthullását és meggyőződésük, hogy nem kellene kilépniük a kormányból. Mindezt az SaS képviselőivel való nem hivatalos beszélgetések alapján jelentette ki Naď. Ezzel együtt viszont úgy véli, hogy vezérükkel tartanak majd.

 

Azt viszont már nem tartja valószínűnek, hogy az SaS képviselőinek többsége támogatná a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítványt vagy az előrehozott választásokat. Megismételte, hogy négyből három kormánypárt nem érti az SaS hozzáállását, amely nem hajlandó elfogadni Eduard Heger kormányfő felkínált javaslatait.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!