Nyitókép: SITA/Jana Birošová

 

A jelenlegi becslések szerint jövőre megközelítőleg felére emelkedik a gáz és az áram ára a szlovákiai háztartások számára, az áram esetében pedig 2020-hoz képest 15%-os energiamegtakarítás a feltétel, ellenkező esetben 100% körüli lesz a drágulás – figyelmeztetett Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök a pénteki kormányülés után. Hozzátette: véleménye szerinte a közelgő energiaválság finanszírozási szempontból talán rosszabb lesz, mint a COVID-19 okozta világjárvány.

 

Eredetileg az áram árának a jelenlegi szinten kellett volna maradnia. A gazdasági tárca a napokban az egyéb díjak emelése miatt esetleges „enyhe áremelést” jelentett be.

 

„Ez magasabb szám annál, mint amiről múlt hétfőn a kormányhivatalban beszéltünk, ahol az illetékesek szájából elhangzott, hogy az áremelés 15–20 százalék körüli lesz“

 

 hirdetes_810x300  

– mondta Heger.

 

„Most nagyon konkrétan beszélnünk kell arról, hogy a háztartások számára ezt a növekedést le tudjuk-e csökkenteni egy alacsonyabb százalékra, hogy az állampolgárok ne érezzék meg annyira“

 

–  tette hozzá a kormányfő. Ha nem találják meg a lehetőségeket, akkor a kormánynak kompenzálnia kellene egyes háztartások kiadásait.

 

Heger szerint a vállalatok és a közigazgatás támogatása pontosabb számszerűsítést igényel. Arra vonatkozóan, hogy a magasabb árak milyen hatással lesznek a cégekre, és milyen kompenzációt tudna nekik nyújtani az állam, a gazdasági tárcának javaslatot kell benyújtania. Heger szerint az energiaválság akár 15 milliárd eurós számlát is benyújthat.

 

„Fontos, hogy megoldásokat találjunk, és ezeket a cégeknek is felajánljuk, hogy felkészülhessenek rá” – mondta Heger, hozzátéve, hogy a megoldások még nincsenek készen.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.