Nyitókép: Getty Images/iStockphoto

 

A héten újabb két majomhimlős esetet regisztráltak Szlovákiában. Az igazolt esetek száma így 14-re nőtt – tájékoztatott Ján Mikas tiszti főorvosa.

 

Mindkét személy a 20–59 év közötti korosztályba tartozik, kórházi kezelésre nem volt szükségük. Az eddig igazolt esetekkel való kapcsolat, valamint az esetek közötti kölcsönös epidemiológiai kapcsolat egyelőre nem igazolódott be.

 

A tiszti főorvos szerint az első fertőzött esetében az utazási anamnézisre való tekintettel elképzelhető, hogy külföldön történt a fertőzés. A második fertőzött esetben a vizsgálatot olyan személlyel való érintkezés kockázata miatt végezték, akinél csak külföldre való visszatérése után diagnosztizálták a betegséget.

 hirdetes_400x285  

 

„Szlovákiában a várakozásoknak megfelelően nem regisztráltuk a megbetegedések számának jelentős növekedését, mindössze szórványos esetek előfordulását. Számításaink szerint a majomhimlő szórványos esetei továbbra is megjelenhetnek“

 

– közölte Mikas.

 

Az új megbetegedések számának csökkenése ellenére a Közegészségügyi Hivatal felhívta a figyelmet, hogy a betegség továbbra is terjed, ezért óvatosnak kell lenni.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!