Nyitókép forrása: SITA/Viktor Zamborský

 

A kormány előírhatja majd, hogy az áram nem hagyhatja el az ország területét, előírhatja, ki kaphatja meg az áramot, és azt is, milyen áron kaphatja meg – jelentette ki Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter a közrádió Szombati párbeszéd című politikai műsorában.

 

Krajniak elismételte azt a túlhangsúlyozott tényt, hogy a rezsiárak az év végig biztosítva vannak a lakosság számára. Azt azonban nem tudta megmondani, hogyan változnak az energiaárak a jövő év elejétől. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Szlovákia önellátó elektromos áramból, de azt külföldre adja el, és magasabb áron visszavásárolja. „Ezt meg akarjuk változtatni” – mondta.

 

Vitapartnere, a Smer idején munkaügyi miniszterkét ténykedő Ján Richter egyetértett vele. Ő azzal érvelt, hogy az uniós közös árampiac ebben esetben előnytelen, mert „olcsón termeljük ki, drágán vásároljuk vissza” az energiát, mivel „a válság hatására kudarcot vallott a piac”.

 

 hirdetes_810x300  

Milan Krajniak kritizálta az Európai Bizottság által korábban nagyvonalakban felvázolt intézkedéscsomagot, amellyel elvileg az energiaválság hatásait akarják kezelni. A miniszter szerint

 

„hülyének néznek minket” – mondta, mert az energiaválság Szlovákiának 14 milliárd eurójába fog kerülni, az EU pedig 140 millió eurós kompenzációt kínált fel, ami a teljes költség egy százalékát teszi ki.

 

Richter csatlakozott az EU kritizálásához, mint mondta, Brüsszel kudarcot vallott a világjárvány kezelésekor, és kudarcot vallott most is. „4-5 ország megállapodik az EU-ban, a kisebb országokat pedig leszavazzák” – fogalmazott.

 

Krajniak különösebb részletezés nélkül elmondta, hogy az állam két módon akarja csökkenteni az energia árát. Az egyik a lakossági ársapka bevezetése lesz, azon háztartások esetében pedig, ahol elviselhetetlen lenne az áremelés, energiautalványokat osztanának ki.

 

Az SaS által kidolgozott eredeti árszabályozás kapcsán kijelentette:

 

„Az 50 és 100 százalékos áremelkedés elfogadhatatlan. Ennél jóval kisebb mértékű emelés engedhető csak meg”

 

mondta.

 

Körkép.sk, rtvs.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.