Nyitókép: Michael Kappeler/DPA/Wikimedia (montage)

 

Csütörtökön összesen 3005 ukrán menekült lépte át az ukrán-szlovák határátkelők valamelyikét – áll a szlovák belügyminisztérium facebookos bejegyzésében. Ez a szám 300 fővel magasabb mint az egy héttel ezelőtti adat.

 

Közülük 170-en folyamodtak ideiglenes menedékjogért. Ugyanakkor Ukrajna irányába 2764 személy távozott. Az ukrajnai háború kezdete óta összesen több mint 843 ezren léptek be a Szlovák Köztársaság területére, időközben körülbelül 613 ezren már távoztak – közölte a belügyminisztérium.

 

Pár napja a német kereszténydemokraták vezető politikusa, Friedrich Merz vetette fel, hogy a Németországban menedéket kereső ukrán menekültek egy jó része ide-oda ingázik, és közben begyűjti a pénzügyi juttatásokat. A Merz által „szociális turizmusnak” nevezett jelenség természetesen azonnal kiverte a biztosítékot a német fősodratú médiában, így a német politikus azóta hason csúszva kért bocsánatot a nyelvbotlásért.

 hirdetes_810x300  

 

Körkép.sk, Facebook/Ministerstvo Vnútra SR és FAZ nyomán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!