Belföld

Novák Katalin Pozsonyban: Szlovákiában fogy a leggyorsabban a magyarság

Az Európai Unió szankciós politikája némi irritációt okozott a két államfő között.

Nyitókép: Körkép.sk/Király Zsolt

 

Zuzana Čaputová szlovák államfő üdvözlő beszédében kiemelte, hogy a két országot összeköti a történelem, ahogy az is, hogy Szlovákia területén jelentékeny számú magyar kisebbség él. Ezenfelül Szlovákia számára Magyarország a negyedik legfontosabb gazdasági partner.

 

Az ukrajnai eseményeket érintve mindketten egyetértettek abban, hogy az Orosz Föderáció ukrajnai inváziója illegitim. Čaputová megemlítette az illegális migráció okozta kihívásokat és a demokrácia kérdéskörét is.

 

Forrás: Körkép.sk

 

Novák Katalin beszédében méltatta a kiváló szlovák-magyar kapcsolatokat, többek között az intenzív gazdasági együttműködést. Ugyanakkor a Szlovák Köztársaság területén élő csaknem félmilliós magyarságot megemlítve Novák azt is elmondta, hogy Szlovákia azon országok közé tartozik, ahol a leggyorsabb ütemben asszimilálódik a magyarság, így különösen fontos az itt élők számára, hogy jogaik, többek között az anyanyelvi oktatás, biztosított legyen, hogy magyarok maradhassanak a szülőföldjükön. A magyarországi szlovák kisebbség helyzetéről pedig azt mondta, hogy az utóbbi években megháromszorozódott a szlovák nemzetiségi iskolák száma az országban – egyben arra bátorította a magyarországi szlovákokat, hogy vállalják származásukat.

 

Szavai szerint az ukrajnai háború mind Szlovákiát, mind Magyarországot érinti. Novák Katalin elmondta: tiszteletben tartja Szlovákia döntését, amennyiben úgy ítéli meg, hogy szükségesek a fegyverszállítások Ukrajna irányába. Azonban Magyarország álláspontja a kezdetektől változatlan, ami azt jelenti, hogy Budapest folyamatosan humanitárius segítséget küld Ukrajnának, ellátja a menekülteket, de fegyvert nem küld, nem is fog, ugyanis fegyverrel békét nem lehet elérni. Magyarország, ahogy mondta, a béke pártján áll.

 

Forrás: Körkép.sk

 

Az Európai Unió szankciós politikája a magyar álláspont szerint többet árt az európaiaknak, mint az Orosz Föderációnak, míg a migrácós nyomás megoldása szoros együttműködést igényel. Kiemelte: Orbán Viktor magyar miniszterelnök hamarosan Karl Nehammer osztrák kancellárral és Alekszandar Vučić szerb elnökkel fog tárgyalni az illegális migráció ügyében.

 

Čaputová újságírói kérdésre azt nyilatkozta, hogy Szlovákia nem ismeri el az Orosz Föderáció ukrajnai hódításait, ahogy az illegitim népszavazásokat sem, amelyek eredményeképpen négy ukrajnai megye pénteken  Oroszország része lett. Novák Katalin szintén elítélte az orosz annektálást és aláhúzta, hogy mind Magyarország, mind Szlovákia egy nézetet képvisel ez ügyben.

 

Forrás: Körkép.sk

 

Kisebb irritációt okozott ellenben a szankciós csomagok kérdése. Novák szavai szerint meg kellene vizsgálni az uniós szankciók valódi hatását, ugyanis meglátása szerint az európai polgárok jobban megszenvedik azokat, mint az Orosz Föderáció. A szankciók nem azt a hatást érték el, mondta a magyar elnök, amit elvártunk volna tőlük. Zuzana Čaputová komolyabb hangra váltva, az ukrán civilek szenvedését is belekeverve, aláhúzta: Szlovákia továbbra is támogatja a szankciós csomagokat. Szerinte ezek hosszú távon Oroszországnak ártanak majd többet.

 

Novák Čaputová szavaira reagálva újra kijelentette: a szankciók valódi hatását kéne tisztázni, mielőtt újabbakat fogadnánk el.

 

Forrás: Körkép.sk

 

Végül a közelgő önkormányzati választásokat érintő kérdésre Novák Katalin arra bátorította a felvidéki magyarságot, hogy éljen a szavazati jogával és támogassa a helyi magyar jelölteket.

 

Káčer a migránsválságról és Orbánról a Körképnek: Amit mondtam, megmondtam

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 19 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket