Nyitókép: teraz.sk

 

Amint arról a Körképen beszámoltunk, autó hajtott vasárnap késő este Pozsony belvárosában egy buszmegállóba. Legalább négyen életüket vesztették, heten megsérültek – közölték a szlovák hatóságok.

 

Štefan Hamran országos rendőrfőkapitány hétfő reggel a tragédia helyszínén tartott sajtótájékoztatót az esti baleset részleteivel kapcsolatban.

 

 hirdetes_810x300  

„Nem nagyon történt még ilyen súlyos baleset Szlovákiában”

 

– jelentette ki Hamran.

 

Mint elmondta, vasárnap 22.24 órakor a belvárosi aluljáróból hajtott kifelé egy Škoda Superb gépkocsi, melynek ittas sofőrje elvesztette uralmát a gépjármű felett.

 

 

A Pozsonyligetfalu felé várakozó Zochova utcai buszmegállóba hajtott, ahol több embert elütött. A helyszínen négyen életüket vesztették, további hárman pedig ezekben a percekben is az életükért küzdenek a kórházban. Állapotuk válságos.

 

„Egyes indivídumok javíthatatlanok” – fogalmazott Hamran, aki komoly büntetést helyezett kilátásba az elkövetővel szemben. A sofőr vérében 1,6 ezrelék, utastársának vérében 1,0 ezrelék alkoholt találtak.

 

A sofőr ráadásul azután, hogy négy személy életét kioltotta, agresszívan lépett fel a kiérkező rendőrökkel és mentősökkel szemben. Az elkövetőt a helyszínen letartóztatták. Utastársa könnyebb sérüléseket szenvedett, miután ellátták őt, kiengedték a kórházból.

 

Az országos rendőrfőkapitány azt is elmondta, hogy több tucat rendőr vizsgálja a nyomokat és az ügy körülményeit.

 

„Vannak felvételeink is. Az biztos, hogy a gépkocsi többszörösen túllépte a megengedett sebességet, a buszmegálló körül féknyomokat sem találtunk” – magyarázta Hamran, aki kéri a szemtanúk jelentkezését.

 


A rendőrség igyekszik gyorsabban kivizsgálni az ügyet és szigorú büntetést ígért az ilyen esetekben az elkövetők számára.

 

Időközben Eduard Heger miniszterelnök és Boris Kollár házelnök is részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjai számára.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!