Nyitókép: tasr

 

Legkorábban fél év múlva lehetnének választások, az országot nem sodorhatjuk káoszba – jelentette ki Boris Kollár (Sme rodina) házelnök kedden. Mint fogalmazott, mozgalma nem Igor Matovič kormányfőt tartja meg funkciójában, hanem a jelenlegi kisebbségi kormányt. Ezt a felállást egészen addig fogják fenntartani, amíg képes lesz átvinni a javaslatokat az emberek megsegítésére.

 

Kollár szerint a kormány csakis Richard Sulíknak (SaS) és Igor Matovičnak köszönhetően van kisebbségben.

 

„Olyan helyen találtuk magunkat, ahol nem akartunk lenni”

 

mondta Kollár azzal, hogy ők végig a négyes koalíció mellett voltak.

 hirdetes_810x300  

 

Kollár kiemelte, hogy jelenleg az emberek megsegítésére kell összpontosítani és jó javaslatokat átvinni a parlamenten ebben a szellemben. Ha a koalíciós partnerek nem akarnának eszerint cselekedni, úgy az előrehozott választásokban való megegyezést preferálja. Figyelmeztetett azonban, hogy ezekre legkorábban fél év múlva kerülhetne sor.

 

„Nem hagyhatjuk káoszba és gazdasági hanyatlásba sodorni az országot”

 

emelte ki.

 

Ha megegyezésre kerülne sor az előrehozott választásokról, Kollár azt kérné az ellenzéktől, hogy a következő fél év alatt egyértelműen szavazzanak együtt a jelenlegi koalícióval és támogassák az embereket megsegítő javaslatokat.

 

Nem jött be a nagy visszatérés, az SaS kész tárgyalni az előrehozott választásokról

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!