Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

A Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze indítványozta Dušan D. vizsgálati fogságba helyezését, aki vasárnap (október 2-án) ittas állapotban tragikus, öt halálos áldozattal járó balesetet okozott Pozsony belvárosában. Az ügyész egyetértett a rendőrségi nyomozó javaslatával. Az őrizetbe vételről a Pozsony I. Járásbíróság dönt, az indítvány benyújtásától számított 72 órán belül – tájékoztatott Pavol Adamčiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője.

 

„Kedden 21.55-kor indítványozták a vádlott előzetes letartóztatásba helyezését, hogy megelőzzék az esetleges szökést”

 

– mondta Juraj Chylo ügyész, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője.

 

 hirdetes_810x300  

Az Pozsony I. Járásbíróság előkészítő eljárásának bírója a beérkezett indítvány és az ügyirat anyagának áttanulmányozása után kitűzi a döntés időpontját.

 

„Mivel különösen súlyos bűncselekményről van szó, a törvény értelmében a bíróságnak az indítvány benyújtásától számított 72 órája van arra, hogy döntést hozzon”

 

– tette hozzá Adamčiak.

 

Dušan D. ellen általános veszélyeztetés bűntette miatt indítottak büntetőeljárást. Ha bűnösnek találják, 20–25 évig terjedő szabadságvesztésre vagy életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat. A vádlott vasárnap késő este alkoholos befolyásoltság alatt vezetett egy személygépkocsit, amely Pozsony belvárosában a Zochova utcai buszmegállóba csapódott. A balesetben öten meghaltak és többen megsérültek.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!