Nyitókép: Körkép.sk

 

Ritkán látható vadnyugati jelenetek játszódtak le a Lévai járásban található határ menti magyar kisváros, Ipolyság központjában pénteken fényes nappal. 12.50 perckor a magyarországi határátkelőhely felől egy 110 kilométer/órás sebességgel száguldó, lengyel rendszámú Volkswagen Transporter veszélyeztette a városi forgalmat.

 

A járművek között cikázó gépkocsit egy szlovák rendszámú rendőrautó üldözte. A Körkép.sk helyszíni tudósítójának beszámolója szerint a Transporterban migránsok ültek, akik jól kivehetőek voltak az ablaküvegen keresztül.

 

„A jármű sofőrje a stadionnál található Lidlnél, a körforgalomban balra vette az irányt, ami zsákutca. Ott kiugrott mindenki a kocsiból és szétszéledtek”

 

 hirdetes_810x300  

– számolt be a történésekről riporterünk, Dian Csaba.

 

A rendőrök azóta legalább négy migránst elfogtak. Kettőt a temető melletti cserjésben, egyet a Lidl mellett.

 

„Ott árcsorgott, cigarettázott a parkolóban”

 

– számolt be a részletekről Dian. A képeken jól látni, ahogy az intézkedő rendőrök bilincsbe verik az elfogott migránst.

 

Egy további személyt pedig a szántóföldön kaptak el és tartóztattak le Ság határában, Gyerk felé.

 

Kép forrása: Dian Csaba (Körkép.sk)
Kép forrása: Dian Csaba (Körkép.sk)
Kép forrása: Dian Csaba (Körkép.sk)
Kép forrása: Dian Csaba (Körkép.sk)
Kép forrása: Dian Csaba (Körkép.sk)
Kép forrása: Dian Csaba (Körkép.sk)
Kép forrása: Dian Csaba (Körkép.sk)

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 11 olvasónak tetszik ez a cikk.