Nyitókép: SITA/Diana Černáková

 

A drága energiával küzdő háztartások és vállalatok megsegítésére szolgáló támogatás pontos kiszámításához szükséges dokumentumok és megállapodások néhány héten belül ismertek lesznek. Az új gazdasági miniszter dolgozik ezen, európai szinten is – közölte Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter az RTVS Szombati dialógusok (Sobotné dialogy) című műsorában.

 

„Most nem tudom megmondani a pontos képleteket. Legkésőbb két-három hét múlva megtudjuk őket“

 

– mondta Matovič. Elmondása szerint a tervezett segítséghez kapcsolódik az idei költségvetés-módosítás is, amely 1,5 milliárd euróval növeli a forrásait. A javaslat rövidített jogalkotási eljárásban van a parlamentben van, de az ellenzék nem ért vele egyet.

 

 hirdetes_810x300  

A módosítást jelenlegi formájában az SaS a pénzügyminiszter biankó csekkjének tekinti.

 

„Beírták a törvénybe, hogy Igor Matovič 1,5 milliárd eurót kap a személyes kasszájába. Ez egy olyan tétel, amely alapvetően a pénzügyminiszter rendelkezésére áll. Ő dönti el, hogy mi lesz ennek a pénznek a sorsa”

 

– mutatott rá Peter Cmorej liberális képviselő.

 

Hiába jelent meg a parlamentben „valamilyen táblázat“, szerinte senki sem tudja, hogy Matovič mit kezd valójában a pénzzel.

 

„Igor Matovič sok olyan ötletét láttuk már, amelyek egyik napról a másikra születtek. Nem adunk Matovičnak 1,5 milliárd eurós biankó csekket mindnyájunk pénzéből“

 

– hangsúlyozta.

 

Matovič hazugságnak nevezte Cmorej állításait. Szerinte a pénzügyminiszternek nincs semmilyen „személyes perselye“.

 

„További hazugság, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem kell módosítanunk az állami költségvetésről szóló törvényt, mert adótöbbletünk van, és szétoszthatjuk azt, amit jónak látunk. Ez abszolút törvénytudatlanság“ – jelentette ki.

 

Szerinte az idei törvény módosítása elkerülhetetlen.

 

„Ha nem lesz módosítás, amit ők most blokkolnak, akkor nem tudunk segíteni az energiával sem a nyugdíjasoknak, sem az embereknek, sem a cégeknek“

 

– tette hozzá Matovič.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!