Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

Ma (okt. 11.) sem volt határozatképes a parlament, így a képviselők nem tárgyalták a kormány költségvetést módosító javaslatát. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök ezért a vitát elnapolta egy héttel későbbre, október 18. délelőtt 11 órára.

 

Az obtrukcióban a teljes smeres, SaS-es (!), HLAS-os frakciók részt vettek, a frakción kívüli Tomáš Tarabával, a Kuffa-fivérekkel, valamint Miroslav Kollárral (SPOLU) együtt. A program ellen szavazott Tomáš Valášek (PS) is, így mindössze 66-an voltak a teremben.

 

Az OĽANO, a Sme rodina teljes frakciója, a Za ľudí két megmaradt képviselője és három frakción kívüli képviselő támogatták a programot (a program elfogadása nélkül nem kezdődhet meg az ülés). Michal Šipoš OĽANO-s frakcióvezető szavazógépe állítólag elromlott, frakciótársa, Ján Kerekréti pedig egészségügyi okokból maradt távol az üléstől.

 

 hirdetes_810x300  

A költségvetés megemelését a kisebbségben kormányzó Heger-kabinet már hetek óta próbálja elérni, ám az ellenzék különböző okokra hivatkozva ezt akadályozza. A 1,5 milliárdos költségvetési keretbővítést mindegyik ellenzéki párt támadta. De a Smer például kijelentette, hogy a nyugdíjasoknak szánt 207 milliós keretet külön hajlandó lenne megszavazni.

 

A liberális SaS „dilettánsnak” nevezte a javaslatot, szerint a legfőbb probléma az volt, hogy „általános pénztári jelentés” formája volt a javaslatnak, vagyis Igor Matovič pénzügyminiszter úgy használhatta volna fel az összeget, ahogy akarja. (Mivel mára az SaS egyetlen politikai küldetése Igor Matovič eltüntetése a kormányból, a korábban magának szakértő-pártként tetszelgő SaS érvelése egyre gyengébb lábakon áll.)

 

A másfél milliárdos keretből a háztartásokra, munkáltatókra, iskolákra, kórházakra és más intézményekre nehezedő anyagi nyomást csökkentenék. Az összeg egyébként az infláció miatt megnőtt adóbevételekből származik, ennek elköltését azonban csak törvénymódosítással lehet megoldani a kiadási oldalon.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!