Nyitókép: TASR/screenshot

 

Szlovákiában egyelőre nem vezetik be a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét. A parlamenti képviselők szerdán nem utalták második olvasatba az SaS-nek a Polgári törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatát.

 

A liberális képviselők szerint a javaslat célja az élettársi kapcsolatban élő személyek tulajdonjogi szabályozásának javítása volt. Szerintük lehetővé kellett volna tenni két különböző nemű, valamint azonos nemű személy élettársi kapcsolatát. Ezenkívül a javaslat tartalmazta az élettársak javára szóló felhatalmazások bevezetését az öröklés, az egészségi állapotra vonatkozó tájékoztatás, valamint az ápolási díjra való jogosultság területén.

 

A jelenlévő 133 képviselő közül 50-en megszavazták a javaslatot, 37-en ellene voltak, 15-en tartózkodtak, 31-en pedig nem szavaztak.

 hirdetes_400x285  

 

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióelnöke a szavazás előtt azt mondta, az OĽaNO képviselőinek szabad kezet adtak. Az OĽaNO öt, a Keresztény Unióban tevékenykedő képviselője előre jelezte, hogy nem fogja támogatni a törvényjavaslatot.

 

Ez nem olyan dolog, ami megosztaná a társadalmat…

 

Vladimíra Marcinková (SaS) képviselő a szavazás után kihangsúlyozta, hogy ez egy minimális jogcsomag volt.

 

„Ez nem olyan dolog, ami megosztaná a társadalmat, csupán gyakorlati helyzetek kezeléséről van szó”

 

– mondta a sajtótájékoztatón, hozzátette, hogy a második olvasatban módosítható lett volna a javaslat. Az SaS-nek továbbra is az a célja, hogy megerősítse az LMBTI-emberek jogait.

 

Richard Sulík, az SaS elnöke kijelentette, pártja a következő választások után csak olyan koalícióba lép be, amely a koalíciós szerződésben és a kormányprogramban is rögzíti a bejegyzett élettársi kapcsolat elfogadását.

 

„Az SaS csak azzal a feltétellel lesz része egy következő koalíciónak, ha a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló javaslat – amelyet szakképzett embereink fognak megvitatni és időben kidolgozni – bekerül a koalíciós szerződésbe és a kormányprogramba, és jóvá is hagyják”

 

– mondta.

 

Richard Vašečka (OĽaNO) parlamenti képviselő a javaslat ellen szavazott.

 

„A választások előtt megígértük Önöknek, hogy a parlamentben megvédjük a házasságot, mint a férfi és a nő közötti szövetséget. Ezért nem szavaztam meg a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetését a parlamentben”

 

– írta a közösségi oldalán, hozzátéve: amennyiben szükséges, az élettársak tulajdonjogának rendezésében hajlandóak segíteni.

 

„Olyasmivel azonban nem vagyunk hajlandók egyetérteni, amiről számos más ország példáján keresztül kiderült, hogy olyan lavinát indít el, aminek az a vége, hogy az azonos nemű párok gyereket fogadnak örökbe és büntetik azokat, akik nem értenek egyet az ilyesmivel”

 

– tette hozzá.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.