Nyitókép forrása: Csenger Tibor Facebook-oldala

 

Rendkívüli jövőbeni kihívások és körülmények között kell stabilitást, a fejlesztések terén pedig folyamatosságot biztosítani a régióban. Csenger Tibor, a Szövetség-Aliancia Nyitra megyei megyeelnökjelöltje jövőbeli tervei kapcsán leszögezte, hogy az energiaválság kezelése az egyik, de nem az egyetlen olyan cél, amellyel kiemelten foglalkozni kell a következő választási időszakban. Október 29-én összevont megyei és helyhatósági választásokat tartanak az országban.

 

Nyitra megyében már az elmúlt öt évben is rengeteg beruházás valósult a megyei fenntartású intézmények épületeinek energiatakarékossága terén. Nyílászárókat cseréltek, az épületek szigetelést kaptak. Csenger szerint az energiamegtakarítást elősegítő fejlesztéseket folytatni kell, és a következő időszakban a fűtésrendszerekre kell majd összepontosítani.

 

Na obrázku môže byť 4 ľudia a stojaci ľudia

 

 hirdetes_810x300  

Vannak intézmények, ahol 20-30 éves fűtésrendszer van, a hőmérséklet szabályozása pedig ma már csak az ablakok kinyitásával és bezárásával szabályozható. Csenger szerint legalább olyan állapotba kell hozni az épületek hőellátását, hogy az energiafelhasználás szabályozható legyen a fenntarthatóság érdekében:

 

„Ezzel akár 10-20 százalékos energiamegtakarítás is elérhető”

 

mondta. Kiemelte, hogy ott, ahol a megye által fenntartott 110 intézmény épületeinek adottságai engedik, ki kell használni a napelemek és hőszivattyúk adta technikai lehetőségeket.

 

Csenger Tibor: Helyreállítottuk a déli járásokat mellőző egyoldalú forráselosztást. Ezt kell fenntartanunk

 

Egészségügy

 

Csenger szerint kiemelt szerepet kell kapnia a következő időszakban a megye két egészségügyi oktatási intézményének. Az országot sújtó orvos- és nővérhiány ellensúlyozása érdekében a két egészségügyi szakközépiskolában további fejlesztéseket kell véghez vinni, beleértve az oktatási kapacitás bővítését is.

 

Lehet, hogy egy kép erről: ‎1 személy és ‎, szöveg, amely így szól: „‎#NYITRAMEGYE #NITRIANSKAŽUPA Úر LENDÜLETET A RÉGIÓNKNAK! NOVÝ IMPULZ PRE N� KRAJ! SZÖVETSÉG MAGYAROK NEMZETISÉGEK RÉGIÓK. ALIANCIA MADARI ÁRODNOSTI. REGIÓNY. CSENGER TIBOR MEGYEI ELNÃKJELÖLT KANDIDÁT NA PREDSEDU NSK‎”‎‎

 

A megyeelnökjelölt a duális képzés (szakmai gyakorlat) regionális kiterjesztésének dilemmáját is meg akarja oldani. Jelenleg Komárom kimarad az egészségügyi oktatási intézmények duális képzéséből, annak ellenére, hogy igény lenne rá. Csenger elmondta, az illetékes hivatal nem lát megoldást a helyzetre, ám ő kitart az elképzelés mellett, és keresi a megoldást.

 

Mint mondja, folytatni kell a megyében a szakorvosi ellátás segítését azzal a rendszerrel, amelyet az elmúlt választási ciklusban már elindítottak. Ez akár 40 ezer euró értékben anyagilag támogatja azokat a szakorvosokat, akik úgy döntenek, hogy Nyitra megyében akarnak rendelőt nyitni. A program rendkívül fontos szerepet játszik a vidék szakorvosi ellátásának biztosításában.

 

Csenger Tibor megyeelnökjelölt egészségügyet érintő teljes választási programja ide kattintva érhető el.

 

Tömegközlekedés

 

A megyének továbbra is biztosítania kell, hogy az emberek tömegközlekedés segítségével eljuthassanak a munkahelyükre, az orvoshoz, az iskolába.

 

fogalmazott Csenger. Elmondta, hogy a megyei tömegközlekedés fenntartása az éves költségvetés 10 százalékát teszi ki, ami 26-27 millió eurót jelent. Jövőre a költségek várhatóan 30-31 millió euróra emelkednek majd. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a megye hatékonyan működtesse azokat a tömegközlekedési megoldásokat, amelyekkel rendelkezik. Különösen akkor, amikor a nem megyei hatáskörben lévő vasúti járatok problémái miatt gyakran pótlóbuszokat kell egyes vonalak biztosítására indítani.

 

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és szöveg

 

Csenger szintén nagy kihívásnak tekinti a Nyitra megye területén található hidak felújítását. Megtudtuk tőle, hogy a megye 526 hídjából 100 hivatalosan is rossz, 21 pedig nagyon rossz állapotban van. Csenger szerint rendkívül fontos, hogy rögtön a választások után megkezdődjön a javítások projektdokumentációinak kidolgozása. Az ő tapasztalatai szerint ugyanis csak az előkészítés 2 évet vesz igénybe, így nem lehet elodázni ezeket a feladatokat, ha a megye ténylegesen meg is akarja valósítani ezeket a fejlesztéseket.

 

Csenger Tibor tömegközlekedésről szóló programjáról itt olvashat részletesebben.

 

 

Hidak javítása

 

A 10 méter alatti hidak felújítási költségei átlagosan 300 ezer euróra rúgnak, így itt Csenger mindenképp egy olyan költségvetési csomag kialakítását szorgalmazza, mint az elmúlt öt évben az útfelújítások esetében. A tíz méternél hosszabb hidak esetében a kép viszont már tejesen más, itt a költségek akár 1,5 millió euróra is rúghatnak, így ebben az esetben mindenképpen az uniós forrásokat kell majd igénybe venni.

 

Kapcsolattartás a mikrorégiókkal

 

A fejlesztéseken túl Csenger kiemelten fontosnak tartja a megye és a települések, valamint a mikrorégiók közötti állandó kapcsolattartás kialakítását. Mint mondta, rengeteg esetben a megye apró hozzájárulásokkal tud segíteni olyan mikroprojekteket, amelyek a vidéknek, az adott falunak vagy városnak fontosak. Más esetben pusztán a kommunikáció is segít megoldást találni egy település problémájára. Úgy véli, hogy méltatlanul kevés energiát fordítottak a múltban a megyén belüli kapcsolatok ápolására, pedig jelentős hozzáadott értéket képviselhetne, amely szintén a megye lakóinak életszínvonalához járulna hozzá.

 

 

 

Csenger Tibor megyeelnökjelölt teljes programja elérhető ezen a linken.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.