Nyitókép: spravy.rtvs.sk

 

Szlovákia nem homofób ország – jelentette ki Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, család- és szociális ügyi miniszter szombaton a szlovák közrádióban. Szerinte az ilyen jelző Szaúd-Arábiára vagy Afganisztánra érvényes.

 

Krajniak egyúttal nem ért egyet azzal, hogy az államnak bocsánatot kellene kérnie a pozsonyi Zámocká utcai terrorista cselekményért. Úgy véli, hogy sem az állam, sem pedig a szlovák társadalom nem felelős a támadásért.

 

„Az állam áldozat, nem az ok és a bűnös”

 

tette hozzá.

 hirdetes_810x300  

 

Arra a kérdésre, hogy a Sme rodina miért nem támogatta az SaS törvényjavaslatát a partneri együttélésről, Krajniak úgy felelt, hogy Szlovákiában megfelelően van rögzítve minden állampolgár jogállása. Krajniak arra is felhívta a figyelmet, hogy a házastársak sem nézhetnek bele csak úgy egymás egészségügyi dokumentációjába.

 

Azzal a miniszter is egyetértett, hogy minden háztartásnak rendeznie kellene saját tulajdonjogi viszonyait. Ezért is bízta meg a kormány az új igazságügyi minisztert, hogy készítsen elő egy törvényjavaslatot ezzel kapcsolatban.

 

Krajniak szerint pártja nem ért egyet az azonos neműek házasságával, ahogy azzal sem, hogy az ilyen párok gyerekeket fogadhassanak örökbe. Attól tart, hogy abban az esetben, ha Szlovákiában engedélyeznék az LGBT+ közösség számára a regisztrált partneri viszonyt, az EU nyomást gyakorolna a házasság és az örökbefogadás engedélyezésére is.

 

Hasonló véleményen volt a kérdésben vitapartnere, Erik Tomáš (HLAS-SD) is, aki egyúttal figyelmeztetett, hogy nem az LGBT+ közösség elleni támadásról van szó, hanem értékrendbeli hozzáállásról.

 

spravy.rtvs.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.