Nyitókép: SITA/Úrad vlády SR

 

A kormány nem ért egyet a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) azon javaslatával, hogy az összes orvos ledolgozott éveiért az együtthatót (koefficienst) az átlagkereset 0,03-szorosára emeljék. Továbbra is a kormány eredeti ajánlata érvényes, miszerint a 10 éves gyakorlattal rendelkező orvosok alapbére 25 százalékkal, a 20 éves gyakorlattal rendelkező orvosoké pedig 35 százalékkal emelkedhet – tájékoztatott Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter.

 

Kijelentette, hogy a kormány bármikor kész újra tárgyalni a LOZ-zal. Mint mondta, a sajtótájékoztató után azonnal felveszik velük a kapcsolatot.

 

„Ha azt mondják, tárgyaljunk ma, akkor ma fogunk tárgyalni, ha holnap reggel, akkor holnap reggel, esetleg délben vagy este. De a nyolcadik kérdéssel kapcsolatos ajánlat mellett kiállunk. Nagyon szeretnénk a többi, 470 000 alkalmazottnak is a szemébe nézni, nem csak annak a néhány tízezernek, ezért a kormány ajánlata végleges”

 

 hirdetes_810x300  

– mondta Matovič.

 

A Szlovák Orvosszakszervezet elfogadja a kormány javaslatát az orvosok béremeléséről, de többet szeretnének a ledolgozott évekért

 

Kiemelte: ez egy korrekt ajánlat, és a kormánynak nincs szégyellnivalója. Szerinte az, hogy az orvosok többet követelnek és a kórházak összeomlásával fenyegetőznek, embertelen és „ellentétes a hippokratészi esküvel“. Hozzátette: a kormány ajánlata mellett a Sme rodina is kiáll, és szintén véglegesnek tekinti az ajánlatot.

 

Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök hozzátette, hogy a kormány kész tárgyalni az orvosszakszervezeti tagok további hét követeléséről. „A hallottak alapján úgy éreztük, hogy ez csak néhány szó kérdése” – konstatálta. Visszautasítja a LOZ azon állításait, hogy a kormány nem akart tárgyalni a hétvégén. Elmondása szerint a szakszervezetisek a szerdai (november 16-i) ülésen több időt kértek a kiegészítő ajánlatok beterjesztésére az orvosoknak. „Készek voltunk a hétvégén tárgyalni, de a LOZ részéről nem volt hajlandóság“ – mondta a kormányfő.

 

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott információk szerint Eduard Heger kormányfő ma vagy holnap tárgyalásra hívta a LOZ képviselőit, ők azonban elutasították az ajánlatot, és megerősítették, hogy a korábban leegyezett hétfői időpontban vesznek részt a tárgyaláson.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!