Nyitókép forrása: TV Markíza

 

Két áldozatot követelt az eperjesi lakástűz csütörtök este. A tragédiára a III. lakótelepen, a Prostějovská utca egyik 12 emeletes épületében került sor. A városban rendkívüli állapotot hirdettek ki, jelenleg is ülésezik a válságstáb.

 

A tűz a sajtó jelentései szerint csütörtök este 22 óra körül ütött ki. A TVnoviny szerint a kigyulladt lakásban egy házaspár élt 36 éves fiukkal. Épp a fiuk riasztotta a többi lakót, aki már égési sérülésekkel rohant a szomszédokhoz.

 

A tűz alatt lévő szinteken élők elhagyták az épületet. A tűz feletti szinteken az emberek kiálltak a balkonokra, és ott várták be a segítséget.

 

 hirdetes_810x300  

A házaspár életét vesztette, fiukat a mentők kórházba szállították. Egy idősebb hölgyet füstmérgezés miatt szintén kórházba szállították.

 

„A hatóságok két áldozatot azonosítottak. Ez hatalmas tragédia”

 

nyilatkozta a sajtónak František Oľha főpolgármester. Elmondta, hogy az épület többi lakóját evakuálták, a legtöbbjüket rokonok és ismerősök szállásolták el.

 

„Kilencen pótlakásban kerültek elhelyezésre”

 

tette hozzá.

 

A tűzeset oka egyelőre nem ismert. A lakóházban elzárták a gázvezetékeket, a távhővezetékek súlyosan sérültek, a villanyáram és vízellátás minimális.

 

„Jelenleg a lakóház nem lakható. Pénteken délelőtt a tűzeset helyszínét a statikus műszaki ellenőrök fogják megvizsgálni, ők állapítják meg, hogy az épület épen maradt részei a lakhatók-e, vagy más alternatíva után kell néznünk”

 

magyarázta a főolgármester. Az épületben összesen 72 lakás van.

 

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő és Veronika Remišová (Za ľudí) beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes támogatásáról biztosította a várost.

 

Három évvel ezelőtt a mostani esettő alig fél kilométerre történt a Mukačev utcai tragédia. 2019. december 6-án egy majdnem ugyanilyen lakóházban történt gázrobbanás másodpercek alatt szétterjedő tüzet okozva. Szlovákia történetének egyik legsúlyosabb lakóház-katasztrófájában nyolcan vesztek oda.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!