Nyitókép forrása: Eduard Heger szlovk kormányfő hivatalos facebook oldala

 

A kormány szerda kora este aláírta az orvosszakszervezettel azt a memorandumot, amely rendezi az orvosok tömeges felmondása okozta veszélyt.

 

A memorandum többek között az egészségügyi dolgozók bérezését, az egészségügyi intézetek finanszírozását, az egészégügyi dolgozók számának emelését tartalmazza. Az egészségügyi minisztérium megemlítette, hogy a memorandum volt az egyik megkerülhetetlen feltétel az egészségügyi ellátás folyamatosságának fenntartásával és a rendszer stabilitásának helyreállításával kapcsolatban.

 

Több mint 2100 orvos adta be felmondását az egészségügyi helyzet állapotára hivatkozva. A felmondási idő ma telt volna le. A helyzet miatt több kórházban elhalasztották a nem etélmentő, tervezett műtéteket. A pakliban a rendkívüli állapot kihirdetése is benne volt.

 

 hirdetes_810x300  

A szakszervezet és a kormány között elsősorban az orvosok bérezésével kapcsolatban volt vita, végül szombaton jutottak megállapodásra.

 

A parlament szerdán (nem sokkal a memorandum aláírása előtt) fogadta el az orvosok béremeléséről szóló javaslatot, ami nulla ellenszavazat és egy tartózkodás mellett ment át a törvényhozáson.

 

A képviselők elfogadták azt a módosító kiegészítést, amely a korábbi 20 helyett 30 ledolgozott évet vesz figyelembe a prax után játó béremelések meghatározásánál.

 

Január 1-jétől egy atesztációval rendelkező orvos a mindenkori átlagbér 2,5-szeresét kapja, az atesztációval nem rendelkező orvos az átlagbér 1,5-szeresét. Az alapbér a ledolgozott évek alapján emelkedik minden évben az átlagbér bizonyos részével (atesztált orvosok esetén az átlagbér 0,025-szeresével, nem atesztált orvosok esetében 0,015-szeresével).

 

Igor Matovič élesen bírálta az egész törvénymódosítást, szerinte jelenlegi formájában „nem tesz különbséget szakemberek és dilettánsok között”.

 

 

Matovič az orvosok fizetésemelésére vonatkozó javaslatot bírálta. A szakszervezetisek leköpték az összes kórházi dolgozót

 

Körkép.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.