Nyitókép: tvnoviny.sk

 

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter szerint a parlament el fogja fogadni a jövő évi költségvetést, de nem biztos, hogy elsőre átmegy majd a javaslat.

 

„A költségvetést ismételten is be lehet adni, itt nem érvényes a hat hónapos határidő” – fogalmazott Krajniak a Markíza televízió Na telo PLUS című műsorában.

 

Mint ismert, a kormánykoalíciónak nincs többsége a parlamentben, így egyáltalán nem lehetnek biztosak abban, hogy sikerül többséget szerezni a jövő évi költségvetés elfogadásához. A Sme rodina politikusa szerint azonban nem szabad megengedni a költségvetési provizóriumot.

 

 hirdetes_810x300  

Krajniak egyúttal azt is hozzátette, hogy ha harmadik próbálkozásra sem menne át a javaslat, akkor jobb lenne, ha meg tudnának egyezni az ellenzékkel az előrehozott választásokról.

 

A miniszter szerint az utolsó ilyen szavazásra a 2023-as ülésszak első tárgyalási napján, tehát január 30-án kerülhetne sor.

 

„Nem játszok semmilyen színfalak mögötti játékot. Átment több reformom is, mikor már kisebbségi kormány volt. Abszolút mindenkivel tárgyaltam, aki érdeklődést mutatott, és ugyanezt fogom tenni a költségvetéssel kapcsolatban is”

 

mondta Krajniak.

 

A miniszter a műsorban beszélt az energiaválságról is. Kollégáihoz hasonlóan egyelőre ő sem akarta konkretizálni, hogy miként kíván a kormány segíteni a háztartásoknak, de arról biztosított, hogy az emberek radikális spórolás nélkül is megengedhetik majd maguknak az energiaszámlák kifizetését.

 

Krajniak annyit azonban megerősített, hogy a tervek szerint a szolgáltatók kapnak árengedményt az energiára, a háztartások pedig már a csökkentett összegű energiáról szóló számlákat kapják kézhez kifizetésre.

 

Mikulec visszahívása

 

Krajniak Roman Mikulec (OLaNO) belügyminiszter jövőjével kapcsolatban is megszólalt. Mint ismert, Mikulecet ismét megpróbálja az ellenzék leváltatni. Ezzel kapcsolatban nincs egységes álláspont a Sme rodina parlametni frakciójában. Peter Pčolinský, a párt egyik képviselője például nyíltan elmondta, hogy Mikulec nem élvezi a támogatását.

 

Krajniak szerint többen is lesznek frakciójukban, akik nem támogatják majd Mikulecet, úgy véli, hogy a szavazás valószínűleg szoros lesz, és az is előfordulhat, hogy végül leváltják a belügyminisztert.

 

A miniszter pozitívan értékelte a magyar rendőrökkel való együttműködést a határokon, amely során koordinálják a migránsválságot. Ugyanakkor sajnálja a csehek hozzáállását, akik a nagyszámú migránsáradat miatt ellenőrzéseket vezettek be a cseh-szlovák határszakaszon.

 

tvnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!