Nyitókép: SITA

 

A januári népszavazáson az emberek 37,1 százaléka kíván biztosan részt venni, ugyanakkor az emberek 28,1 százaléka biztosan nem. A válaszadók további 17,1 százaléka mondta azt, hogy valószínűleg részt venne a népszavazáson, és 10,8 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg nem.

 

Alkotmánymódosító népszavazás 

 

Ez az AKO ügynökségnek a JOJ televízió Na hrane című műsora számára készített felméréséből derült ki, amely november 8. és 11. között 1000, 18 év feletti válaszadót kérdezett meg a következő kérdéssel:

 hirdetes_810x300  

 

„2023. január 21-én alkotmánymódosító népszavazást tartanak, amely lehetővé tenné a parlament választási időszakának akár népszavazással, akár a parlament határozatával történő befejezését. Tervez-e részt venni ezen a népszavazáson, vagy sem?”

 

A felmérésből következik, hogy a megkérdezettek 56 százaléka kételkedett a népszavazáson való részvételével kapcsolatban, vagy egyenesen elutasította azt. A válaszadók 6,9 százaléka nem tudott, vagy nem akart válaszolni a kérdésre

 

50 év felettiek

 

A népszavazáson jellemzően az 50 év fellettiek, valamint az alap, középfokú és inasiskolai végzettséggel rendelkező polgárok kívánnak részt venni. Leginkább az Eperjesi, Trencséni, Zsolnai és Besztercebányai kerületből.

 

Pártszimpátiák szerint a Smer szavazóinak 80, a Republika szavazóinak 74, a Hlas szavazóinak 65, az SNS szavazóinak pedig 64 százaléka válaszolt úgy, hogy részt vesz a népszavazáson.

 

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.