Nyitókép: Körkép.sk

 

A Szövetség december 6-i, keddi sajtótájékoztatóján bemutatta a párt négy leendő megyei alelnökét. Forró Krisztiánnak, a Szövetség elnökének tájékoztatása szerint két megyei alelnökük már van, Berényi József Nagyszombat megyében, illetve Pataky Károly Kassa megyében. Emellett további két megyei alelnök lesz, Nyitra megyében Csenger Tibor, Besztercebánya megyében pedig Juhász Péter személyében.

 

Forró szerint mindez annak köszönhető, hogy egy erős képviseletet sikerült elérni a közösség számára az elmúlt megyei választáson. Hozzátette: ennek köszönhetően a magyarok megkerülhetetlen tényezővé váltak a dél- és kelet-szlovákiai régiókban. A pártok tekintetében jelen pillanatban a Szövetség a legerősebb párt a legtöbb saját színben indított megyei képviselővel, és ennek köszönhető, hogy a közösség számára sikerült megyei alelnököket jelölni a régiókban.

 

„Amennyiben a parlamentben fogjuk folytatni a munkát, akkor azzal az együttműködéssel, amivel hozzá tudtunk járulni a járásokban és a megyékben elért sikerekhez, az ország sikeréhez is hozzá tudnánk járulni a parlamenti képviseletünkkel”

 

 hirdetes_810x300  

– jelentette ki Forró.

 

Fotó: Körkép.sk

 

A pártelnök tájékoztatása szerint Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel is találkoztak kétnapos pozsonyi látogatása során, akivel a határon átívelő együttműködési lehetőségekről beszéltek. Forró elmondása szerint az Interreg pályázatok száz százalékig ki lettek használva eddig is, és ezen a jövőben sem kívánnak változatni. Mint mondta, a pályázat óriási előny a régióknak és a közösség számára.

 

Újságírói kérdésre válaszolva Forró azt is elmondta, hogy a Szijjártóval folytatott tárgyaláson szóba került a Beneš-dekrétumok kérdése. Elmondta, hogy a kérdésben Szlovákia és Magyarország nincs egy véleményen, és ez a vegyes bizottsági jegyzőkönyvbe is be fog kerülni ebben a formában. Hozzátette: a magyar és a szlovák fél is másképp látja ezt a kérdést. A magyar fél szerint a Beneš-dekrétumok kérdése továbbra is megoldatlan, viszont a szlovák fél lezártnak tekinti a kérdést.

 

A Körkép.sk egy-egy fő prioritásra volt kíváncsi a megyei alelnököktől arra vonatkozóan, hogy mire szeretnének fókuszálni az adott megyén belül.

 

Nyugatról keletre haladva a modernizációt, a közúthálózat fejlesztését, a határon átívelő együttműködési pályázatok sikeres átültetését, az infrastruktúra javítását, az iskolarendszer modernizálását, a szociális rendszer bővítését, az egészségügy fejlesztését, valamint a turizmust és régiófejlesztést emelték ki.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.