Nyitókép: Facebook/screenshot

 

Szlovákia továbbra is kész segíteni Ukrajnának. Az ukrajnai hivatalos látogatásról hazatérve ezt Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter, valamint Rastislav Káčer külügyminiszter is megerősítette pénteki sajtótájékoztatóján.

 

„Számunkra kulcsfontosságú, hogy olyasmi, mint ami Ukrajnában történik, más országokban ne történjen meg. Ukrajna szabadsága, területi integritása és szuverenitása ugyanazokra az elvekre épül, mint a miénk. Ukrajna megvédi magát a katonai agresszióval szemben, és ha ez a védekezés nem lenne nem olyan sikeres, akkor lehet, hogy ez a katonai agresszió már a mi területünkön zajlana”

 

– mondta Káčer.

 

 hirdetes_810x300  

Ezzel összefüggésben Naď rámutatott, hogy a szlovák kormány szerdán (december 7-én) jóváhagyta a tizedik katonai segélycsomagot Ukrajnának. Naď szerint Ukrajna segítése igazságos és megfelel a nemzetközi jognak.

 

„Az ENSZ Alapokmánya egyértelműen kimondja, hogy a megtámadott országoknak joguk van segítséget kérni más országoktól, és azoknak jogukban áll segíteni nekik“ – mutatott rá.

 

Szerinte Ukrajna legfelsőbb vezetése attól tart, hogy kormányváltás esetén megszűnnének a Szlovákia által nyújtott támogatások.

 

„Legalább három magas rangú vezetőtől hallottam azt az aggodalmat, hogy ha kormányváltás történik, akkor az a kormány már nem lesz ukránpárti és demokratikus“

 

– tette hozzá.

 

Káčer és Naď csütörtökön (december 8-án) járt Kijevben Karel Hirman gazdasági miniszterrel. A munkalátogatás célja az volt, hogy megerősítsék Szlovákia folyamatos támogatását Ukrajnának. A látogatás során a védelmi miniszter átvette Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől a Bölcs Jaroszláv Fejedelem Érdemrend második fokozatát.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!