Nyitókép: Zachar Pál Facebook oldala

 

Bár sokáig inkább a hallgatást választotta, bízva abban, hogy három nap után elül a botrány, a Körkép.sk végül csak szóra bírta a mesés fizetésével az újságok címoldalára került frissen megválasztott ipolysági polgármestert, Zachar Pált.

 

Nyomást gyakoroltak a képviselőkre a magas fizetés megszavazása előtt!? Ipolyságon már csökkentenék Zachar polgármester fizetését.

 

Havi 5 ezer, évi 60 ezer euró

 hirdetes_810x300  

 

Szinte még be sem ült a polgármesteri székbe, városi testületének első, arrogáns intézkedésével rögtön felhívta magára a figyelmet. Zachar Pál (Szövetség-Aliancia), az alig 7000 fős kisváros frissen megválasztott polgármestere ugyanis a járási és a megyei székhelyek polgármestereitől is magasabb álomfizetést szavaztatott meg magának.

 

Felháborodás: Álomfizetéssel kezdi meg munkáját Zachar Pár (Szövetség-Aliancia), Ipolyság polgármestere

 

Nehéz időkben, amikor mindenki a megélhetése miatt aggódik, az árak az egekben, a városi testület a lehető legmagasabb fizetést, havi 5040 eurós juttatást ítélt meg Zachar Pál (Szövetség-Aliancia) októberben megválasztott polgármesternek. Zachar a Szövetség Összefogás platformjának a tagja. Az Orosz Örs vezette Összefogás platform a legnagyobb választási eredményeként kommunikálja az ipolysági polgármesteri poszt megszerzését.

 

Politikai realitásérzék nulla

 

Hogy hiányzik a politikai realitásérzés és az alázat Zacharék részéről, azt a fizetéssel kapcsolatos döntés is bizonyítja. Zachar Pál évente 60 ezer, négy év alatt közel negyed millió (240 ezer euró) eurójába fog kerülni Ipolyság lakosainak.

 

Összehasonlításként, az elmúlt években 300 ezer eurót loptak el a város kasszájából az ingatlanadókból befolyt összegből, amit azóta is keresnek. A téma az előző választási kampányok egyik vezető témája volt. Zachar Pál polgármesteri fizetése öt év alatt eléri ezt az összeget.

 

Zachar Pál fizetése magasabb, mint a járási székhely Léváé, vagy a megyeszékhely Nyitráé. Egészségünkre. Kép forrása: Zachar Pál Fb-oldala

 

A realitásoktól elrugaszkodott, a választókat arcul csapó döntés híre gyorsan bejárta a regionális és az országos médiát. A közfelháborodás olyan nagy azóta is Ipolyságon, hogy egyesek már a fizetés csökkentésén gondolkodnak.

 

Érdekel, mennyit keres falud, városod polgármestere? Most egy helyen megnézheted

 

Egyes képviselők csökkentenék a fizetést

 

Szöllősy Péter helyi képviselő, aki egyébként az egyike volt azoknak, akik jóváhagyták a horribilis fizetést, már hamut szór a fejére. Közösségi oldalán arról ír, hogy nyomást gyakoroltak rájuk a polgármesteri fizetés megszavazása előtt. Azt is hozzátéve, hogy a kezdők tapasztalatlansága miatt elnézést kér a választóktól, és javasolni fogja a téma újbóli napirendre tűzését. Azaz, Ipolyságon újra szavazni fognak a fizetésről, ezúttal annak csökkentéséről.

 

Három éve a Körkép.sk már megnézte, mennyit keresnek a felvidéki falvak és városok polgármesterei.

 

 

A Körkép.sk megkereste Zachar Pál polgármestert is, akihez a következő kérdéseket intéztük:

 

Miért tartja indokoltnak a havi 5038 euros fizetést?

Nem érzi úgy, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben ez túl nagy, aránytalan kiadás a városnak?

Nem tervezi, hogy lemond a fizetése 60 százalékos emeléséről, hogy legalább az első eredményekig maradjon „csak” a havi 3149 euró?

Egyes képviselők nyomásgyakorlásról beszélnek a döntés előtt. Milyen nyomást gyakoroltak és kik a képviselőkre?

 

Nem gondolja, hogy rossz döntés született? Léván, Galántán, Nyitrán, jóval nagyobb városokban érezhetően alacsonyabb fizetésért dolgoznak a polgármesterek. Hogyan kívánja rendezni a kialakult helyzetet?

 

Zachar nehezen állt kötélnek

 

Zachar Pál reakciójában kerülte a tételes válaszadást. Helyette azt próbálta ecsetelni, hogy az ügy kirobbantása mögött elődje, Štefan Gregor áll, aki nem tudja méltósággal elfogadni a választások eredményét.

 

„Gregor mindenkinek meg akarja majd keseríteni az életét, akik másképp gondolkodtak, gondolkodnak a városvezetést illetően. Ki akarja tölteni a mediális teret valami más témával, hogy ne a polgármestersége alatt történt szubvenciós csalásról és közbeszerzési ügyekről kelljen beszélni“.

 

A nyomásgyakorlásra vonatkozó kérdésünkre úgy válaszolt, hogy ő maga ezeken a megbeszéléseken nem volt jelen.

 

Arra a felvetésünkre, hogy nem tervezi-e, hogy lemond a fizetése 60 százalékos emeléséről, Zachar nemmel válaszolt.

 

„Nem hiszem hogy egyetlen személyi kiadás módosítása gyökeresen megváltoztatná a város anyagi helyzetét, se pozitív se negatív irányba. Azzal védekezett, hogy Zselízen ugyanúgy maximális fizetést hagyott jóvá a testület a polgármesternek. A fizetésről való lemondás jelen helyzetben szerintem csak olcsó populizmus lenne, meg vagyok róla győződve, hogy nem ettől függ a város fejlődése“

 

– zárta Zachar.

 

Itt tartunk jelenleg politikai kultúrában a Felvidéken.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 12 olvasónak tetszik ez a cikk.