Nyitókép: SITA/Jana Birošová

 

Zuzana Čaputová szlovák államfő kedden (december 13-án) délután találkozott Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnökkel. A találkozó során az aktuális politikai helyzet alakulásáról beszélgettek – tájékoztatott Martin Strižinec, az elnök szóvivője.

 

„A találkozóra Eduard Heger miniszterelnök kezdeményezésére került sor, aki azt kérte, hogy ő és az államfő cseréljenek véleményt a jelenlegi válságról, és vitassák meg a lehetséges megoldásokat“

 

– magyarázta Ľubica Janíková, a miniszterelnök szóvivője.

 

 hirdetes_400x285  

A parlamenti képviselők keddről csütörtökre (december 15-én) halasztották a kormány bizalmatlansági indítványáról szóló szavazást. Az elnök ezt követően kijelentette, hogy figyelemmel kíséri a parlamenti helyzetet. Hangsúlyozta, hogy a kormányválság bármilyen megoldása jelenleg a parlament vagy a kormány kezében van.

 

„Természetesen készen állok arra, hogy megvalósítsam a kompetenciámat, ha erről van szó“

 

– tette hozzá.

 

Szerinte Szlovákiának békére, valamint stabil és működőképes kormányra van szüksége.

 

Az elnök asszony az ügyvivő kormányt a végső megoldásnak tekinti. Mint indokolta, nem könnyű rövid időre szakértőket összegyűjteni, hiszen az ügyvivő kormányt általában az előrehozott választások előtt állítják össze. Ugyanakkor szerinte az ügyvivő kormány azt jelenti, hogy válság idején át kell venni a politikai felelősséget.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!