Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

Miközben az áramár befagyasztása nagyban függ a költségvetés elfogadásától, maga az energiahordozó ára egy, a Szlovák Villamosművek és a kormány közötti szerződés aláírásától függ. A szignóra pénteken került volna sor, de végül nem így történt. A háttérben a kormány bukását lehet sejteni, és nem kizárt, hogy a Villamosművek tulajdonosai, a cseh EPH és az olasz ENEL új feltéteket akarnak kialkudni a megváltozott politikai helyzetben.

 

A Denník E információi szerint az ENEL, az EP és a szlovák állam nem írta alá pénteken az áramár befagyasztásáról szóló szerződést. A kormány december elején kész tényként tálalta az áram átlagban 0 százalékos változását. Mint kiderült, már nem annyira biztos a helyzet.

 

A Villamosművek közgyűlése ugyanis pénteken nem hozott döntést a szerződésről. Hogy mi lesz a folytatás, azt egyelőre nem lehet tudni.

 

 hirdetes_810x300  

Az okok között viszont nyilvánvalóan sejteni lehet a Heger-kormány bukását is – ami az energiaárak alacsony szinten történő befagyasztását ellenző SaS kezdeményezésére történt –, amely nyereségkorlátozásokat is bevezetett volna az energiatermelők esetében.

 

De az okok között szerepelhetnek akár a mohi atomerőmű új harmadik blokkjának technikai problémái, amelyek biztonsági kockázatot ugyan nem jelentettek, de késleltetik az érdemi áramtermelés beindítását.

 

A Denník E szerint, ha nem sikerül szerződést kötnie a kormánynak az energiavállalatokkal az év végéig, akkor probléma az energiaszolgáltatókra terhelődik tovább, akik kénytelenek lesznek hazai áram helyett a piacról vásárolni áramot három-négyszeres áron.

 

Egyelőre nem tudni, hogy a megállapodás végleg zátonyra futott, vagy csak alkukörök zajlanak a háttérben. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy az áram nem csak emiatt emelkedhet a jövő évben. Az áram árának jelentős része különböző díjakból áll, amelyek a disztribúcióhoz, a feszültség fenntartásához és a veszteség pótlásához kötődnek. Ezek befagyasztása a költségvetés elfogadásától függ.

 

A költségvetés sorsa továbbra is erősen kétséges.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.