Nyitókép: SITA/Diana Černáková

 

Az OĽANO-ban nincs szakadás, a jelenlegi helyzet a mozgalom állandó belső dinamikáját tükrözi. Ezt Ján Budaj ideiglenesen kinevezett környezetvédelmi miniszter és az OĽANO polgári-demokratikus platformjának tagja mondta a szerdai kormányülés után. Kolléganője, Natália Milanová ideiglenesen kinevezett kulturális miniszter nem kíván médiaspekulációkkal foglalkozni.

 

„Nem nevezném szakadásnak, szerintem az OĽANO-ban ez egy állandó helyzet, ami azt tükrözi, hogy a mozgalomnak megvan a maga belső dinamikája” – mondta Budaj.

 

Nem zárta ki, hogy az említett belső dinamikák különböző forgatókönyvekhez vezethetnek, de ezekről ő személy szerint nem kíván spekulálni, és maga sem tesz ebbe az irányba aktív lépéseket.

 hirdetes_400x285  

 

„Meggyőződésem, hogy sem az OĽANO, sem Igor Matovič nem mondta még ki az utolsó szót” – hangsúlyozta, kerülve a közvetlen választ arra, mennyire reális az a lehetőség, hogy Matovičot a jelenlegi, ideiglenesen kinevezett miniszterelnök, Eduard Heger váltsa a pártvezetői poszton.

 

Naď és Heger belengették távozásukat az OĽANO-ból. “Matovič túlságosan konzervatív” – állítja a védelmi miniszter

 

„Rajtuk múlik, hogy készek-e és hajlandóak-e így együttműködni, a másik oldalról nem illik többet mondani” – mutatott rá. Úgy gondolja, hogy Matovič képes lenne feladni pozícióját.

 

„Olyan emberről van szó, aki közérdekből már kétszer távozott hivatalából anélkül, hogy vissza kellett volna hívni” – jegyezte meg.

 

Milanová rámutatott arra, hogy a médiában nagyon sok a nem hiteles értelmezés az OĽaNO-n belüli helyzetről, de csak azzal kell foglalkozni, ami valóban megtörténik.

 

„Megvárjuk az eredményt, és én megvárom az OĽANO párkongresszusát is, és után bölcsebb leszek” – mondta a kormányülés után.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!