Bárdos Gyula Duray búcsúztatásán: Ízig-vérig közösségi ember volt, aki a szülőföldön magyarként való boldogulást tartotta megoldásnak

Szomorú szívvel és megdöbbenten állunk itt szülővárosában, Losoncon a sokunk által szeretett, tisztelt és nagyrabecsült kiváló személyiség – Duray Miklós – ravatalánál.

Szinte még fel sem tudjuk fogni, hogy a földi életből való távozásával kit és mit veszítettünk mi felvidékiek, s velünk együtt nemcsak a Kárpát-medencei, hanem az egyetemes magyarság. Azt azonban már most is tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy hiányzik. Nagyon hiányzik.

Tudjuk, hogy őt nem lehet pótolni, mert olyan személyiség, egyedi jelenség: bátor, szókimondó, őszinte ember volt, aki saját érdekeit sohasem helyezte a közösségi érdek elé. Sokszor kényszerűen a háttérbe szorítva, igazságtalanul mellőzve, de egyenes gerinccel töltötte be küldetését, mondta el, írta le – nem mindenkinek és nem mindenütt – tetsző véleményét.

Duray Miklóssal lehetett egyetérteni, vitázni, érvelni, más véleményt megfogalmazni, de nem lehetett őt figyelmen kívül hagyni, nem észrevenni. Erről tanúskodik halála is, hiszen alig található olyan sajtóorgánum vagy médiaközeg, amely ne számolt volna be a szomorú hír közlése mellett munkásságáról, ne méltatta volna példátlanul sokoldalú tevékenységét, ne ismertette volna érdekérvényesítő vagy pedig közírói érdemeit.

Ízig-vérig közösségi, közéleti ember volt, aki rendszerektől és kormányoktól függetlenül a szülőföldön magyarként való boldogulást és érvényesülést tartotta megmaradásunk és fejlődésünk sarokkövének.

Még egy nappal halála előtt is, amikor kórházi ágyánál utoljára láthattam, hallhattam, beszélhettem Vele, akkor is a hazai politikai közélet húsbavágó kérdései iránt érdeklődött, s nem rejtette véka alá aggályait a felvidéki magyarság sorsát, jövőjét illetően, különösen a soron következő parlamenti megmérettetéssel kapcsolatosan. Az egységes magyar érdekképviselet biztosítását tartotta meghatározóan fontosnak.

Hűsége szülőföldjéhez, anyanyelvéhez, közösségéhez, nemzetéhez példaértékű. Több ízben is kellő alázattal hátralépett, hogy a közösség összekovácsolódhasson, az érdekérvényesítés konkrét formát ölthessen.

Duray Miklós volt az a bátor és hiteles ellenzéki közéleti ember, aki már a kommunizmus időszakában hírt adott nemcsak az összmagyarságnak, hanem másoknak is arról, miért volt a csehszlovákiai magyarság – ahogyan találóan és sommásan megfogalmazta művei címében is – Kettős elnyomásban, Kutyaszorító-ban.

Ifjúkorától fogva fontos szerepet töltött be a magyar ifjúsági mozgalomban, szervezte a nyári táborokat, vezette a főiskolások és egyetemisták pozsonyi József Attila Ifjúsági Klubját. A hatvanas években a Csemadok elnökségi tagja. Az 1968-as Prágai Tavaszt követően társaival együtt kizárják a kulturális szövetségből, csak a rendszerváltozást követően rehabilitálják. Nem sértődött meg, nem sopánkodott azon, milyen igazságtalanul jártak el Vele szemben. Éppen ellenkezőleg. Olyan lelkesítő beszédet mondott a Csemadok soron következő országos kongresszusán, kiemelve a szövetség meghatározó fontosságát, amelyből ma is meríthetünk, okulhatunk.

A hetvenes évek nyomasztó éveiben megalapítja a Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Jogvédő Bizottságot, amely tevékenységének köszönhetően sikerült megmenteni magyar tanítási nyelvű iskoláinkat. Állandóan figyelik, üldözik, letartóztatják, két alkalommal börtönbe zárják. Azon kevés magyarok egyike, akik aláírták a Charta ´77 politikai nyilatkozatot.

A rendszerváltozás után parlamenti képviselő; megalapítja az Együttélés Politikai Mozgalmat, nélküle nem jött volna létre az egységes magyar képviselet, a Magyar Koalíció Pártja. Tevékenykedik a Magyarok Világszövetségében, megalapítja a Szövetség a Közös Célokért társulást, oroszlánrészt vállal a Magyar Állandó Értekezlet létrejöttében. Páratlan, a küzdelmek ellenére is csodálatos életpálya az övé. Köszönjük a Teremtőnek, hogy itt volt közöttünk, ismerhettük, dolgozhattunk Vele, tanulhattunk Tőle.

„A mélybe csak tested merült el,

csak ő tűnt el a föld alatt,

de lényed lényege ezer felé

szóródva is köztünk maradt.“