Nyitókép: zregionu.sk

 

​​​​​​​Egy gyilkossági ügy soha nem évül el. Az aktákat végérvényesen csak akkor zárja le a rendőrség, ha elfogták a gyanúsítottat, és minden bizonyítékot be is szereztek ellene az eljárás során. Így volt ez az 1999-ben megölt D. György és a dunaszerdahelyi mészárlás ügyeiben is. A magyar és a szlovák nyomozó hatóságok szoros együttműködésében feltárt, több mint húsz évvel ezelőtti leszámolásos ügyekről ma tartottak sajtótájékoztatót.     

 

Az igazságszolgáltatás előbb vagy utóbb mindenkit utolér. A nyomozó hatóságok még a több mint húszéves aktákat is leporolják. Ez volt a fő üzenete annak a sajtótájékoztatónak, amit közösen tartott a Szlovák Köztársaság Rendőrsége és a Magyar Rendőrség a 90-es évek leszámolásos ügyeinek felderítése kapcsán. Az eseményen részt vett dr. Štefan Hamran ezredes, a Szlovák Rendőrtestület elnöke és dr. Balogh János r. altábornagy, magyar országos rendőrfőkapitány. Az ügyek részleteiről Jeney Áron r. ezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója és Ľubomír Daňko ezredes, a Szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (a NAKA) igazgatója számolt be.

 

A sajtótájékoztatón hangsúlyozták a két ország nyomozó hatóságainak mélyreható és konstruktív kooperációját, mely nagymértékben elősegítette a két, egymással szoros összefüggésben álló leszámolásos ügy sikeres feltérképzését, illetve bizonyítását.

 hirdetes_400x285  

 

A bartergyilkosság

 

1999-ben két alvilági leszámolás történt: egyik Magyarországon, másik Szlovákiában. 1999. február 2-án egy Budapest, XV. kerületi kisvendéglőben lelőtték az alvilági körökben jól ismert D. Györgyöt és a bolgár M. Dimitrovot. Míg 1999. március 25-én Dunaszerdahelyen, a Fontana bárban tíz ember életét követelő maffiagyilkosság történt.

 

A szlovák és a magyar rendőrök közös nyomozásának köszönhetően kiderült, a két ügy összekapcsolódik. Egy magyar és egy szlovák maffiavezér megállapodott abban, hogy megöletik egymás riválisait. U. Alex (korábbi nevén D. Alex, alias Turek) megkérte a felvidéki maffia vezérét, S. Lajost, hogy ölesse meg korábbi bűntársát, D. Györgyöt, akivel megromlott a kapcsolata. Míg a gyilkosságért cserébe S. Lajos azt kérte Turektől, hogy végezze ki riválisait, a Pápay-klánt.

 

A két ügy összefonódása okán a KR NNI és a NAKA szoros és folyamatos kooperációban tárta fel a két leszámolás részleteit, és gyűjtötte össze a bizonyítékokat az ügyek vádképességéhez.

 

A magyarországi leszámolás

 

A Budapest, XV. kerületi étteremben 1999. február 2-án húsz lövés történt. A vendéglő hátsó boxában hárman ültek. D. György a feleségével, illetve a bolgár M. Dimitrovval. A fejre leadott lövések következtében a két férfi azonnal meghalt. Az elkövető a feleséget életben hagyta. A leszámolás néhány másodpercig tartott, majd a tettes sietve távozott a vendéglőből, és a rá várakozó társával együtt egy autóval elhajtott a helyszínről.

 

A KR NNI életvédelmi nyomozóinak – szorosan együttműködve a szlovák társszervvel, a NAKA-val – sikerült felderítenie a bűncselekményt. A bizonyítékok egyértelműen alátámasztják, hogy S. Lajos két emberének adott utasítást a gyilkosságra: Sz. Árpádnak és B. Karolnak. Utóbbi adta le a halálos lövéseket egy Scorpion géppisztolyból, míg társa, biztosította számára kintről a helyszínt, hogy a merénylet ideje alatt senki ne menjen be az étterembe.

 

Két elkövető – vagyis az utasítást adó, S. Lajos és a sofőr, Sz. Árpád – időközben elhunyt, így az ő felelősségre vonásuk nem történhetett meg. Azonban a gyilkosság megrendelőjét, Tureket, azaz U. Alexet és a lövéseket leadó B. Karolt sikerült elfogni. Mindkettőjük kezén 2021. október 8-án kattant a bilincs. Míg Tureken Budapesten ütött rajta a KR NNI a TEK segítségével, addig B. Karolt egy nemzetközi művelet keretében Németországban sikerült elfogni.

 

A nyomozók a két férfit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Jelenleg mind a ketten letartóztatásban vannak. A Fővárosi Főügyészség 2022 decemberében vádat emelt az ügyben.

 

Az ügy felderítésének további fejleményei is lettek. Hiszen a KR NNI nyomozói egy évvel ezelőtt megtalálták Budapesten azt a fegyverraktárat, ahol a szlovák bűnszervezet tartotta a különböző típusú fegyvereit. Egy III. kerületi ingatlan pincéje szolgált a különböző pisztolyok, kézigránátok és lőszerek tárolására. A nyomozók itt 8 különböző típusú fegyvert találtak, köztük géppisztolyokat, pisztolyokat, de még revolvert is. Ezek mindegyike működőképes volt, és alkalmas lett volna emberélet kioltására. A raktárban volt még 11 kézigránát is, amik szintén üzemképesek voltak, és 10-15 méteren belül halálosak. A helyszínen a rendőrök találtak még összesen 455 különböző kaliberű töltényt is, melyeket szintén lefoglaltak.

 

A budapesti ház tulajdonosa ellen robbanóanyaggal vagy robbantószerrel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt indult büntetőeljárás. Bár ezen tárgyak egyike sem köthető a D. György-gyilkossághoz, ugyanakkor szorosan köthető az emberölést elkövető bűnbandához.

 

Police.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.