Nyitókép: Robert Hüttner/Pravda (illusztráció)

 

A szlovák parlament elfogadta a választási ciklus lerövidítését célzó alkotmánymódosítást, így megnyílt az út az előrehozott választások előtt.

 

Az alkotmánymódosítást a jelenlévő 147 képviselőből 92-en szavazták meg, 44-en ellene voltak, 11-en tartózkodtak. Gyimesi György (OĽaNO) nemmel szavazott, de így is megvolt a kellő számú szavazat. Gyimesinek ugyanis gondja van azzal, hogy a módosításba a jelenlegi választási rendszer bebetonozása is bekerült, mely szerinte előnytelen a felvidéki magyarok számára. Gyimesinek a választási időszak lerövidítésével nincs problémája, de mivel egy szavazással döntöttek mindkét kérdésről, nem volt más lehetősége, mint nemmel szavazni.

 

Hogy ki hogyan szavazott, az ITT tekinthető meg. Gyimesi várhatóan a délután folyamán nyilatkozik is a szavazásának okáról.

 hirdetes_810x300  

 

A javaslatot Mária Kolíková (SaS) képviselő terjesztette be. Kolíková szerint a későbbiekben hasonló esetekben a választási időszak lerövidítéséről szóló javaslatnak tartalmaznia kell majd a választások időpontját, illetve azt az időszakot is, amelyben a parlament elnökének ki kell hirdetnie a választások időpontját. A szeptember 30-i időpontról csütörtökön kezdi meg majd a vitát a parlament, és előreláthatóan jövő kedden szavaz majd.

 

Az ellenzék azt szerette volna, ha népszavazás útján is lehetővé vált volna a választási időszak lerövidítése, az erre vonatkozó javaslat azonban nem kapott többséget a parlamentben.

 

A plénum ugyanakkor elutasította Juraj Šeliga képviselő által javasolt módosító indítványt, aki a Speciális Büntetőbíróság és a Speciális Ügyészség alkotmányos védelmét kérte.

 

Habár az egykori négyes koalíció már megegyezett a szeptember 30-i előrehozott választások időpontjáról, a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának határozata szerint alkotmánymódosításra volt szükség, hogy egy ilyen lépés egyben alkotmányos is legyen.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.