Nyitókép: Körkép.sk

 

Ma tartotta országos kongresszusát a Szövetség MKP Platformja. A taksonyi összejövetelen több, az előrehozott választásokkal kapcsolatos határozat is született.

 

Előre bocsájtjuk, hogy mindez egyelőre csak az MKP Platform javaslata, melyet a másik két platformnak, a Most-Hídnak és az Összefogásnak is el kell fogadnia, a Szövetség kongresszusának pedig jóváhagynia. Hogy ez mennyire esélyes, azzal kapcsolatban az MKP vezető politikusai is eléggé óvatosan fogalmaztak. Főleg, hogy a másik két platform kezében vétójog is van a névváltoztatással kapcsolatban.

 

Megszereztük: Íme, a Szövetség-Aliancia parlamenti jelöltlistája

 hirdetes_810x300  

 

MKP Platform: Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a Szövetség bejusson a parlamentbe és kormánytényező legyen

 

Az MKP Platform javaslatai a következők:

 

– Megváltoztatni a párt nevét Magyar Szövetségre, amivel az etnikai magyar voltát erősítenék.

 

– Az MKP Platform nevét átváltoztatták Magyar Konzervatív Platformmá.

 

– A Szövetség parlamenti választási listáján az MKP platformnak járó 75 helyből 72-t foglalnak el, 3 helyet pedig felkínálnak a nemzeti és konzervatív elveket valló, párton kívüli függetleneknek. A Körkép.sk kérdésére, hogy erre a kvótára Gyimesi Györggyel is számolnak-e, hallgatólagos igen volt a válasz. Erre vonatkozóan azonban egyelőre semmilyen tárgyalás nem történt a felek között.

 

 

Szintén a Körkép.sk kérdésére Forró Krisztián megerősítette, hogy ami Simon Zsoltot, illetve a Magyar Fórumot illeti, Simon ha úgy gondolja, legfeljebb magánemberként jöhet a listára, de a Szövetség mindenképpen önállóan indul a következő parlamenti választásokon, ezért bármiféle választási lista, ahol a Magyar Fórum is megjelenne, kizárt.

 

Az MKP taksonyi kongresszusán a 150 meghívott küldöttből 150 volt jelen. A mai tanácskozás egyfajta erőfitogtatásnak is beillett, hiszen a másik két platform szinte már csak formálisan létezik. Vezetőségi tagjai egyénileg legfeljebb a parlamenti lista első helyeire áhítoznak, de komolyabb ambícióval nem rendelkeznek.

 

Az MKP Platform a listaállításról és a választási programról is tárgyalt

 

A sajtótájékoztató felvétele itt megtekinthető:

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.