Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

A gazdasági minisztérium előző vezetése adta ukázba az Árszabályozási Hivatalnak, hogy az áram referenciaárát épp azokból a hónapokból számolja ki, amikor a legmagasabban járt az áram piaci ára, ezzel hozzájárulva, hogy a törvényben rögzített áramárral a nem védett fogyasztók költségei emelkedjenek. Ez derül ki a gazdasági minisztérium hivatalos Facebook-oldalán közölt nyilatkozatból.

 

„Az első félév számít a normális referenciaidőszaknak, amelyből az Árszabályozási Hivatal kiszámolja a következő évi árakat. A referenciaidőszakok eltolására a független Árszabályozási Hivatlnak (ÚRSO) van joga”

 

kezdi a magyarázatot a gazdasági tárca.

 

„A 2021–2022-es időszakban ezt két alkalommal tette meg: amikor az áram ára 189 euró és amikor 228 euró volt.”

 

 hirdetes_810x300  

A szövegből azonban kiderül, hogy történt egy harmadik árreferencia-számítás is:

 

„A harmadik alkalommal a gazdasági minisztérium korábbi vezetése szólította fel [az árszámításra], amikor az áram ára 488 euró volt. Az ÚRSO így megváltoztatta a referenciaidőszakot 2022 augusztusára és szeptemberére, amikor az áram ára 548 euró volt”

 

közölte a minisztérium.

 

Liberális intrikák és következményeik

 

Az előző vezetés alatt nyilvánvalóan Richard Sulík SaS-es pártelnököt kell érteni, aki gazdasági miniszterként folyamatosan késlekedett a lakossági árbefagyasztás megoldásával, majd mielőtt még ezt a feladatát megoldotta volna, kormányválságot robbantott ki, szeptemberben pedig lemondott a miniszteri posztról.

 

Nem sokkal később a szintén SaS-es akkori államtitkár, Karol Galek kormány elé terjesztette a minisztérium lakossági áramra vonatkozó terveit, ami a háztartások számára 100 százalékos költségnövekedéssel számolt.

 

A történetnek beszédes folytatása van. Egy nappal azután, hogy az SaS megbuktatta a kormányt, a Szlovák Villamosművek külföldi tulajdonosai elálltak annak a szerződésnek az aláírásától, ami a lakossági, csökkentett árú áramot biztosította volna. Egyúttal megtagadták, hogy átfizessenek 400 millió eurót a Villamosműveknek a működés biztosítására. A helyzet úgy festett, hogy csak a mohi atomerőmű harmadik blokkjából származó áramot hajlandók nyomott áron a lakosságnak átadni, nyilvánvalóan azért, mert az első két blokkból származó áramot már eladták – tízmilliárd euró értékű bevételről lehet szó.

 

A mohi atomerőmű hármas blokkjának beindítását azonban egy szivárgás miatt a múlt év végén hetekre elhalasztották, majd ma, február 1-jén üzembe helyezték a maximális kapacitásának egyötödnyi teljesítményével. Egy nappal azután, hogy a kormány egy olyan extraprofitadó-javaslatot terjesztett be, ami a korábban tervezettnél jóval kisebb terhet jelent a Villamosművek részvényesei számára.

 

Megjegyezzük, hogy a megbízott kormány javaslatainak elfogadásához továbbra is szükség lesz az SaS támogatására. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az SaS többször kritizálta a jelenlegi megbízott gazdasági minisztert, Karel Hirmant, amiért „tétlen maradt” a vállalkozók villanyköltségeinek kezelése kapcsán.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!