Nyitókép: SITA/Diana Černáková

 

A Szlovák Köztársaság korábbi elnökei – Rudolf Schuster, Ivan Gašparovič és Andrej Kiska – egyetértettek abban, hogy az előrehozott parlamenti választásokat szeptembernél korábban kellene megtartani. Ezt szerdán jelentették be a Zuzana Čaputová jelenlegi államfővel közös újévi ebédjük után.

 

„Mindannyian egyetértettünk abban, hogy az előrehozott választások időpontja korábban kellett volna, hogy legyen. A júniusi időpont jobb lett volna” – mondta Kiska.

 

„Én is a mielőbbi választások mellett vagyok, és engedjük, hogy az újaknak osszanak lapot” – jelentette ki Schuster.

 hirdetes_810x300  

 

Gašparovič azt javasolta az elnök asszonynak, hogy ne csak a koalícióval, hanem az ellenzékkel is tárgyaljon a választások időpontjáról.

 

„Akkor nagyobb valószínűséggel sikerül konszenzusra jutni, és kiigazítani azokat a dolgokat, amelyek nem tesznek jót Szlovákia jövőjének” – véli. Még mindig lát lehetőséget a dátum megváltoztatására.

 

Az exelnökök szerint a politikusok fenyegetésként élik meg az ügyvivő kormányzás lehetőségét. Schuster egyenesen „ijesztőnek” nevezte.

 

„Van egy jó példánk Csehországból, ahol ez nagyon sikeresen működött. A helyükben én sem fogadnám el. Ha itt sikerülne ilyen kormányt alakítani, akkor rosszabb választási eredményeik lennének” – kommentálta.

 

Kiska szerint az ügyvivő kormánnyal való fenyegetéstől mindig felébrednek a kormányzó politikusok, és történik valami. Gašparovič hozzátette, hogy Iveta Radičová kormányának bukása után is szakértői kormányt készítettek elő, ami szerinte megijesztette az akkori politikai színteret.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.