Nyitókép: Fb, Hakszer Roland

 

Jelenleg 16 új politikai párt vár bejegyzésére Szlovákiában, derül ki a belügyminisztérium közleményéből.

 

A feltörekvő pártok között szerepel Lucie Ďuriš Nicholsonová európai parlamenti képviselő Jablko (Alma) nevű projektje, a Zdravý rozum (Józan ész) Józan ész) – Keresztény és Konzervatív Mozgalom is, amely mögött a Smerhez közeli Ján Baránek politikai elemző áll. Aláírásokat gyűjt Mikuláš Dzurinda korábbi miniszterelnök Modrí (Kékek ) – Európai Szlovákia projektje is.

 

Magyar szempontból az Öllős Csaba dunaszerdahelyi vállalkozó által finanszírozott Magyar Regionális Párt is szeretne beleszólni a választásokba. Egyelőre azonban nincs meg a szükséges 10 ezer aláírásuk. A gyűjtéshez a legutóbbi önkormányzati választásokat is felhasználták, ahol nem a legetikusabban, félreérthető módon a választókat megtévesztve pártként prezentálták magukat. Korábban a Körkép.sk kereste Öllős Csabát és Hakszer Rolandot is az alakuló párt részéről, de egyikük sem kívánt nyilatkozni. Öllőst leginkább ügyeskedőként ismerik a Csallóközben, aki a háttérből irányítva igyekszik politikai befolyásra szert tenni. Úgy tudjuk, az elmúlt hónaponban több ismert politikust is igyekeztek behálózni, de formális beszélgetésen kívül konkrét megegyezés nem született.

 hirdetes_400x285  

 

Körkép.sk exkluzív: Magyar párt alapítása indul Dunaszerdahelyen. Íme, a részletek

 

Szlovákiában több mint 160 politikai párt és mozgalom működik, közülük több mint 90 felszámolás alatt áll. Egy párt alapításához legalább 10 000 aláírást kell összegyűjteni, majd be kell nyújtani a minisztériumnak, és kérvényezniük kell a regisztrációt. Ha minden törvényi feltételnek megfelelnek, a belügyminisztérium bejegyzi a pártot.

 

SITA/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.