Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Markus Schreiber

 

Németország felajánlotta Szlovákiának, hogy vadászgépeivel részt vesz a szlovák légtér védelmében, tekintettel arra, hogy kivonta Patriot légvédelmi ütegeit Szlovákiából, hogy Litvániába szállítsa át (nem kizárt, hogy az ukránokhoz kerül – a szerk.).

 

Szlovákiába tavaly az orosz-ukrán háború kitörését követően érkeztek Patriot légvédelmi rendszerek a németektől és a hollandoktól, nem sokkal azután, hogy Szlovákia átadta saját Sz-300-as légvédelmi rendszerét Ukrajnának. Később azonbna mindkét ország a Patriot rendszerek kivonása mellett döntött.

 

Boris Pistorius német védelmi miniszter a Patriotok kivonása kapcsán elmondta, hogy az ütegeket kezelő német katonák megérdemelt pihenőre mennek, de hangsúlyozta azt is, hogy Németország továbbra is támogatni fogja a NATO keleti szárnyában lévő országok védelmének biztosítását.

 

 hirdetes_810x300  

„Németország egyúttal felajánlotta a német légierő képességeit a szlovák légtér védelme céljából”

 

mondta Pistorius.

 

Jelenleg a szlovák légteret cseh, lengyel és magyar vadászgépek védik. Szlovákia néhány hónappal ezelőtt a MiG-29-es vadászgépekkel együtt Ukrajnának adta közepes hatótávolságú KUB légvédelmi rendszerét is.

 

Németország hamarosan kettőt leszállít Szlovákiának az (állítólag ingyen) ígért Mantis légvédelmi rendszerekből. Ezek földi objektumok védelmére lettek kitalálva, elvileg tüzérségi lövedékek és drónok ellen is jó. A célt 3 kilométeren belül bemérik és likvidálják. A rendszer teljesen automatikusan működik.

 

Körkép.sk, ČTK

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!