Nyitókép: SITA/Jana Birošová

 

Szlovákia megbízhat a NATO-ban, erői segítenek megvédeni légterünket, és elriasztanak minden más erőt attól, hogy Szlovákia területére lépjenek. Ezt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár jelentette be Ódor Lajos szlovák kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Stoltenberg a Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozójára érkezett Szlovákiába, amelyre kedden került sor a pozsonyi várban.

 

Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a NATO Szlovákiára is támaszkodik. Üdvözli Szlovákia azon elkötelezettségét, hogy a védelmi beruházások a GDP két százalékának megfelelő szinten legyenek. „Mert a jobb infrastruktúra és a jobb fegyverzet is elrettentő tényező Oroszország számára”. Hozzátette, hogy a NATO nem része az ukrajnai háborúnak, de „mindenesetre segítünk Ukrajnának megvédeni magát, ez ugyanis a chartánk részét képezi”.

 

Stoltenberg arra is emlékeztetett, hogy a NATO több mint 30 demokráciát véd Európában és Észak-Amerikában. „A NATO egy védelmi szövetség. Nem azért vagyunk itt, hogy konfliktusokat provokáljunk, hanem éppen ellenkezőleg, hogy megakadályozzuk a háborút és megvédjük a békét” – tette hozzá az Észak-atlanti Szövetség vezetője.

 hirdetes_810x300  

 

A NATO-főtitkár arról tájékoztatott, hogy jelenleg a nemzetközi harccsoport keretein belül fokozott jelenlét van Szlovákiában, és NATO-gépek is védik Szlovákia légterét. Amennyiben a jövőben légterünk további védelmére van szükség, lehetőség van „a jelenlegi tevékenység más tevékenységgé alakítására”.

 

„Jelenleg egy olasz ütegünk van Szlovákiában telepítve, valamint német rendszerek is, de a legfontosabb az, hogy növeljük az erők készültségét, hogy nagyon gyorsan tudjunk reagálni, bárhol is legyen rájuk szükség”

 

– magyarázta.

 

Ódor megjegyezte, hogy Szlovákiát az egész Szövetség védi, és ha szükséges, minden rendelkezésre álló forrást átad nekünk.

 

Stoltenberg megköszönte Szlovákiának a fontos humanitárius és katonai támogatást.

 

„Segítenünk kell Ukrajnát abban, hogy szuverén ország maradjon Európában, mert ha Putyin elnök nyerne, akkor neki vagy más tekintélyelvű rezsimnek az lenne az üzenete, hogy céljaik elérése érdekében erőszakot alkalmazhatnak, és ezzel megsérthetik a szomszédos országok határait. A világ így veszélyesebbé válna”

 

– hangsúlyozta.

 

Ódor biztosította a NATO vezetőjét, hogy a szakértői kormánynak nem áll szándékában változtatni Szlovákia európai vagy észak-atlanti irányultságán.

 

„Eleget teszünk kötelezettségeinknek a védelem fokozatos korszerűsítésében, de az anyagi kötelezettségeinkben is. Üdvözöljük szövetségeseink katonai jelenlétének megerősítését országunkban”

 

– mondta, hozzátéve, hogy jelenleg több mint 1300 külföldi katona tartózkodik nálunk, főleg a Cseh Köztársaságból, Hollandiából, Németországból, Olaszországból és az USA-ból.

 

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a NATO keleti határát megfelelően biztosítani kell. Stoltenberggel a védekező Ukrajna támogatásáról is beszéltek, illetve arról, hogy a NATO mennyiben tud közös erőkkel hozzájárulni a tartós béke megteremtéséhez Ukrajnában.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!