Nyitókép: TASR/Jaroslav Novák

 

Robert Fico, a Smer-SD vezetője magának szeretné a miniszterelnöki posztot, egyben amellett foglalt állást, hogy minél hamarabb alakuljon meg az új kormány. Kijelentette, hogy miniszterelnökként azon fog dolgozni, hogy Szlovákiában ne csökkenjen az életszínvonal. Hozzátette, hogy a szakértői kabinet munkájából származó állami költségvetés tervezete nem kötelezi őket semmire, és az államháztartás konszolidálása nem mehet az elért szociális színvonal rovására.

 

Fico köszönetet mondott Peter Pellegrininek és Andrej Dankónak, hogy aláírták a memorandumot, amelyet fontos politikai dokumentumnak nevezett. „Ez az alapja a koalíciós megállapodásnak, amelyet a lehető legrövidebb időn belül meg akarunk kötni” – mondta, hozzátéve, hogy az tartalmazza a három párt közötti új megállapodás alapelemeit.

 

Kijelentette, hogy mindent megtesznek azért, hogy az országban a „bizonytalanság ideje” hamar véget érjen, és a koalíciós megállapodás tartalmát minél hamarabb a nyilvánosság elé tárják. A kabinetet úgy szeretné megalakítani, hogy az október végi EU-csúcson már az új miniszterelnök képviselhesse Szlovákiát.

 hirdetes_810x300  

 

Teraz.sk nyomán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!