Nyitókép: Facebook/Robert Fico

 

Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök hétfőn Denisz Smihal ukrán kormányfővel folytatott telefonbeszélgetése során megerősítette: Szlovákia érdeke, hogy humanitárius és civil téren segítséget nyújtson Ukrajnának. Egyúttal bejelentette, hogy 2024 elején a szlovák-ukrán határon találkozik ukrán kollégájával.

 

„Nem hiszünk az ukrajnai konfliktus katonai megoldásában, mert az csak felesleges vérontáshoz vezet mindenfajta eredmény nélkül.”

 

– jelentette ki Fico. Kizárta a fegyver- és lőszerellátást az állami raktárakból és a hadseregtől. Aláhúzta, hogy kész segíteni Ukrajnát az aknamentesítésben, ehhez Szlovákia speciális felszereléseket is képes szállítani, ahogy továbbra is együttműködik Kijevvel az energiaszektorban, beleértve a polgári nukleáris létesítmények felügyeletét, és humanitárius segélynyújtást.

 

Fico azt is elmondta, hogy Pozsony továbbra is tiltani fogja az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát a Szlovák Köztársaság területére. Ezt azzal indokolta, Szlovákia ezzel saját gazdái ellen lépne fel.

 

A kormányfő azt is megerősítette, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna és Moldova európai integrációját, de csakis a nyugat-balkáni országokkal együtt.

 

Teraz.sk nyomán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!