(…) Dunaszerdahely szülötte szerint Orbán a dél-szlovákiai stadionok építésével csupán a saját területeit jelöli meg. „A gyerekek a magyarországi iskolákban félnek a bilbordon szereplő bácsitól, és Stop Soros elnevezésű csoportokban játszanak“ – mondta a magyar médiában megjelenő hisztéria eredményeiről Németh Ilona képzőművész. 

 

Anno azt mondta, hogy megtiltotta az édesanyjának a magyar tévécsatornák nézését. Hallgatott Önre?

 

(Nevetés). Kicsit szerencsétlenül fogalmaztam, mivel én a magyar állami televízióra gondoltam. Természetesen léteznek még olyan csatornák, amelyeket úgy-ahogy lehet nézni. Az állami televíziókban olyan erős manipulatív viták folynak a migránsokról, valamint egészében olyan erős a magyar kormány propagandája, hogy el kellett magyaráznom az anyukámnak azt, hogy a kis dunaszerdahelyi lakásában nem kell félnie a migránsoktól. Sőt, azt is elmondtam neki, hogy minket sem kell féltenie még akkor sem, ha sokat utazunk.

 

 hirdetes_400x285  

Ön szerint még mindig ilyen hatása van a tévének?

 

Tény, hogy a propaganda olyannyira erős, hogy azok az emberek, akik nem tudnak hozzájutni más médiához, vagy nem beszélnek idegen nyelveket, olyan nyomás alá kerültek, hogy befejezték a kérdezgetést és a dolgokra már nem tekintenek kritikusan. Budapesten a kormánynak sikerült elérnie azt, hogy amikor felfuttatja a gyűlöletkampányát, akkor az emberek teljesen elkezdenek benne hinni. Ez egy nagyon jól átgondolt stratégia arra, hogy hatalmon maradjanak. Ha véletlenül bekapcsolom a magyar állami híradót, akkor szinte mindig találkozom a migráns kifejezéssel. De sajnos ez az egész nem kontraproduktív, hiszen az emberek még mindig nem fáradtak bele.

 

Úgy látszik, hogy ez működik. Egy felmérés szerint a magyarok leginkább a migránsoktól és Sorostól félnek.

 

Ez az egész már olyan mértékeket ölt, hogy a magyar barátaim elmondása szerint a gyerekek az iskolákban félnek Soros képétől. Már a családunkban is volt erre példa, amikor a kilencéves unokahúgom hazajött és azt mondta, hogy fociztak, és az egyik csapatot Stop Sorosnak hívták. Normálisan attól félt, hogy az a bilbordokon szereplő bácsi – Soros György – elveszi az országukat. Mindez már az óvodás gyerekeket befolyásolja és olyan érzékeny struktúrákba is beszivárog, mint a család.

 

(…)

 

A Fidesznek nyilvánvalóan megfelel ez a gyűlöletkeltő kampány, hiszen amellett, hogy megnyerte a választásokat már hosszú ideje a felmérések élén áll. Ez a kampány a szlovákiai magyarokat is befolyásolja?

 

Úgy gondolom, hogy egy bizonyos mértékig igen. Másodsorban viszont el kell mondanom, hogy véleményem szerint a szlovákiai kisebbségi magyar rádió, a Pátria jelenleg a legjobb magyar rádió. Összehasonlítva a különböző, valamint a magán magyar rádiókkal, a Pátria objektíven igyekszik informálni a hallgatókat. Ennek ellenére a szlovákiai magyarok többsége még mindig magyar csatornákat néz, mivel úgy gondolják, hogy ez az a forrás, amiből információkra tehetnek szert a kultúrájukról és a magyar politikáról. Természetes, hogy aztán ezek a dolgok hatnak rájuk. A szlovák média objektivitása egy kicsit kiegyenlíti ezt, de azok a tévénézők/rádióhallgatók, akik magyar állami forrásokat választanak, azok Szlovákiában is könnyen a magyar propaganda áldozatává válhatnak.

 

Miért éppen a Pátria?

 

A legobjektívebb és a legkiegyensúlyozottabb híradással, valamint minőségi kommentárokkal rendelkezik. A kommentárok során olyan magyar szakemberek, egyetemi tanárok és kutatók is megszólalnak, akiket kiszorítottak a magyar médiából. Ez nem véletlen. Azzal, hogy Magyarországon fokozatosan tönkretették a független médiát, úgy a kritikus hangok is eltűntek. Beleértve a kultúrát is. Ezek a kritikus hangok most a Pátriában szólalnak fel. (…) A minőségi magyarországi kritikus szerzők számára Dél-Szlovákia lett az a hely, ahol megszólalhatnak.

 

(…)

 

Hogyan nevezné meg az Orbán rezsimet?

 

Száz százalékos autokrácia, egyenesen visszatérés a feudalizmusba. A hatalom befolyással van az egyes emberek sorsára. Magyarországból minden elveszett, ami a fejlett országokra jellemző. Nem gondolom, hogy egy olyan kis autokrácia, mint Magyarország képes kibillenteni egész Európát, a probléma azonban ott lakozik, ha ezek a kis autokráciák elkezdenek szaporodni és társulni.

 

Szlovákia ebből a szempontból rendkívül érdekes, mivel jóval egészségesebb politikai kultúrával rendelkezik. Nálunk még megvan az a kritikus réteg, aki ugyan korlátozott módon, de valahogy mégis képes hatni a hatalomra. Ha Magyarországon elmesélem azt, hogy leváltottuk a miniszterelnököt és a belügyminisztert, akkor mindenki azon csodálkozik, hogy ez miképpen történhetett meg. Magyarországon, miután a tizedik tüntetésen sem történt semmi, az emberek egyszerűen otthon maradtak. A Fidesz a rezignációra játszik, és ez bejön nekik.

 

(…)

 

Mit gondol Orbán „futball diplomáciájáról“, vagyis arról, hogy a szlovákiai stadionokba és klubokba fekteti a pénzt?

 

Nem ellenzem a tömeg- és a rekreációs sportok támogatását, de azt már igen, hogy nagy pénzeket – legyen szó államiról, vagy más forrásból érkező pénzekről – öljenek hatalmas, drága stadionok megépítésébe. A magyarok által lakott területeken történő stadionépítésekre területmegjelölésként tekintek – ez egy ideológiai és politikai ügy.

 

Ha valaki segíteni akar, akkor itt van a kultúra, ami annak ellenére, hogy emeli az életminőséget, mégis alultáplált. Nem tudom elképzelni, hogy miként hat az életszínvonalra egy hatalmas futballstadion, ahol tízezer ember a magyar és a szlovák himnuszt ordítja, majd mindkét fél nacionalista kitöréseket produkál. Sokkal gyümölcsözőbb lenne, ha ezeket a milliókat a minőségi oktatásra és egészségügyre fordítanák.

 

Az Orbán-kormány 1,5 millió eurót fektetett be az új dél-szlovákiai hetilapba. Mit gondol erről?

 

Hogy ez egy teljesen felesleges propaganda, melynek célja az MKP parlamentbe juttatása. Lehet, hogy ez az egész az MKP finanszírozását fedezi. (…) A magyar kormány egyszerűen úgy döntött, hogy szeretne belépni a szlovákiai politikába, és befolyásolni szeretné a szlovákiai magyarokat. A szlovákiai magyarok azonban már jó párszor tudatták, hogy ők egy másfajta együttélést szorgalmaznak, nem pedig olyat, ami csak és kizárólag a magyar nacionalizmuson alapul. Budapestnek ezt el kéne fogadnia.

 

(…)

 

Denník NIlona Németh: Orbán si podporou štadiónov na Slovensku značkuje územie, revú tam obe hymny a vybuchuje nacionalizmus

Nyitókép: Foto N/Tomáš Benedikovič

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!