Ha ön lenne Bugár Béla, kormányra lépne Ficoval?

 

Nem szeretem a hipotetikus kérdéseket, mert a történelem csak tényeket ismer, és a hipotézisek határtalan interpretációra adnak lehetőséget.

 

Az ő helyzete viszonylag világos, tudja milyen lehetőségei voltak.

 

 hirdetes_400x285  

Ha a KDH a parlamentben lenne, igyekezne, hogy kormányra kerüljön, mert ez volt az elsődleges célja. Gyakran beszéltünk erről.  Amit Bugár Bélánál kifogásolhatok, az az elvtelenség és a felelőtlenség. Ezt látom ilyen gyors tempónál és felületes tárgyalásoknál, melyek ilyen gyors egyezséghez vezettek és kiegyensúlyozatlan 3. Fico kormányhoz.

 

Ön nem lépett volna kormányra Ficoval?

 

Mi többször elutasítottuk a Široký – Fico tandemet, tehát azt a politikát, ahol az oligarchák és a vállalatok diktálnak, a kormány, kezdve a miniszterelnökkel, pedig megalkotja, sőt megváltoztatja a törvényeket a cégek kívánalmai szerint.  (…) Bugár Bélának tálcán kínálták a Smer-t, és nem volt rákényszerítve a gyors és feltétel nélküli egyezségre. Ez számít nálam. Hogy milyen fölállás jöhetett volna létre, ez csupán hipotézis, de a kormányból legalább az egyik Robert –  Kalinák, vagy Fico – kimaradhatott volna.

 

Ezt ön kitárgyalta volna?  Több miniszter is?

 

Lehet, hogy több miniszter is. De biztosan más hatalmi összetétel alakult volna, mert a mostani kormány a befolyás tekintetében teljesen kiegyensúlyozatlan – nemcsak a Smer többsége miatt a kabinetben , hanem az erőreszortok elosztása tekintetében is. (…)

 

Most viszont elismeri, hogy Bugárnak nem volt más lehetősége, mint hogy a Smer-rel kormányozzon.  El tudja képzelni a Smer teljes elutasítását is?

 

El tudok képzelni lényegesen elvszerűbb tárgyalásokat is, a jobboldali alternatíva érdekében, amely igazolhatta volna, mi a fontos az úgynevezett standard pártoknak, mi az, ami Szlovákiát erősítheti. Mert ez lenne a fontos, nem a bársonyszékek és a funkciók.

 

És ha ez nem sikerült volna, a kompromisszumnak jóval kiegyensúlyozottabbnak kéne lenni, és megfelelőbbnek Szlovákia számára. Ami van, lehet, hogy jó a koalíció tagjainak. De az emberek csalódottak, sokan elárultnak és becsapottnak érzik magukat, ami nem jó. Frusztrációhoz vezet, a csalódottságon, hite vesztés pedig a radikalizálódást segíti.

 

Bugár és Procházka szerint minden a SNS döntésén múlott. Vissza lehetett még hozni az SNS-t a jobboldali koalíció számára?

 

Amikor bő egy hónappal ezelőtt azt mondtam, hogy a SNS nem a HZDS, és hogy ésszerű lenne mérlegelni az együttműködését nem baloldali párttal is, amennyiben bizonyítja hitelességét egy közös program érdekében, Bugár Béla ironikusan kinevetett. Most viszont már kéz a kézben a SNS és a Most együtt kormányoz. Az én álláspontom nem változott, ám Bugáré annál inkább. (…)

 

Tehát úgy érzi, hogy Bugár, és talán Procházka is még a választások előtt megegyeztek, hogy kormányra lépnek a Smer-rel ?

 

Nem viselkednének másképpen. Ez a retorika, az állandó mellébeszélés, magyarázkodás erre mutat.  Az óriásplakátok jelszavai a Bízhattok bennünk, mind hatással volt a választókra, hogy higgyenek abban,hogy létrejöhet Szlovákiában Fico nélküli kormány. Fordítva lett igaz.

 

Tehát Ön szerint előre megegyeztek?

 

Az az érzésem, hogy a megegyezés elő volt készítve. Sok kijelentésük ezt már előre jelezte.  Nemcsak a kampányrendezvényeken, de például a Denník N vitáján is, ahol volt lehetőségem találkozni Lucia Žitňanskával.

 

Ez a Most-Híd és a Sieť végét jelenti?

 

A Siet még el sem kezdte a munkát, és már szanaszét szakadt. És a valós nehézségek még csak most jönnek. Ami a Most-Hidat illeti, fölerősödik a konkurencia az MKP személyében, egyúttal párton belül és a párt körül sem egyszerűek a viszonyok.  Gond az is, hogy az egész párt egy erős személyiségre van felépítve, az alapító személyében. Ami a gyengesége a legtöbb pártnak a mai szlovákiai politikában.

 

Az 1. Fico-kormányban a Smer „fölfalta” a SNS-t és a HZDS-t. Ez történik majd a Most-tal és a Sieť-tyel is?

 

(…) Ez elsősorban a Sieť-et fenyegeti. Az viszont, ahogy a Most-Híd Bugár Béla személyére épül, meghatározza a párt jövőjét is.

 

DenníkN – Ján Figeľ: Bugár s Procházkom kapitulovali bez boja

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!